Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.27
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Gyurcsány: semmilyen politikai következménye nem lesz a népszavazásnak

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint semmilyen politikai következménye nem lesz annak, ha az emberek döntő többsége igennel válaszol a Fidesz mind a három népszavazási kérdésére, mivel annak törvényhozási konzekvenciái lennének.

A miniszterelnök szerint a magyar parlamentnek és a kormánynak az a dolga, hogy nagyon sok konzultációval, érveléssel maga mellé állítsa az országot az egészségbiztosítás átalakításának ügyében.

Gyurcsány Ferenc a közszolgálati televíziónak adott interjúban kijelentette: fellélegzett hétfőn, amikor a parlament kormánypárti többsége elfogadta az egészségügyi törvény tervezetét, amit ő a rendszerváltás óta eltelt időszak legmesszebbre ható döntésének nevezett, mert a Kádár-rendszer egy még itt maradt részét szünteti meg.

Gyurcsány Ferenc szerint jövőre még lényegében nem érzékelhető semmi az egészségbiztosítás átalakításából, mert rövidtávon semmi nem változik. "Legalább egy csalódás érni fogja az ellenfeleinket, mert 2009-ben nem tudják azt mondani, hogy látjátok, megmondtam, ettől rosszabb lett" - jelentette ki a kormányfő.

A kormányfő közölte: nekik nem azzal kell foglalkozniuk, amit a Fidesz szeretne, hanem fontosabb dolgokkal, amilyen a gazdasági növekedés, a versenyképesség, a jobb egészségügy vagy oktatás.

Gyurcsány Ferenc szerint nem politikai, hanem törvényhozási következménye lesz annak, ha az emberek döntő többsége igennel válaszol a Fidesz által feltett mind a három népszavazási kérdésre.

A kormányfő-pártelnök az MSZP alacsony népszerűségéről úgy vélekedett: hazudik az a politikus, aki azt mondja, szeret kevésbé népszerű lenni. Szerinte nem jó hazafi, aki ebben a helyzetben azt mondja, a népszerűség fontosabb, mint az, hogy elvégezzék a megkezdett munkát. Megjegyezte: úgy látja, a szocialista képviselőknek sem a népszerűség a legfontosabb, ezért nagyon büszke a pártjára.

A miniszterelnök szerint a következő időszak az építkezésé lesz és nyugodtabb párbeszéddel készíthetőek elő az egészségbiztosítási törvény végrehajtási szabályai, foglalkozhatnak az oktatás fejlesztésével, a közkultúra, a népművelés kérdéseivel illetve a versenyképességgel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×