Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: hálásak vagyunk a sógoroknak

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megköszönte Ausztriának 1956-os és a rendszerváltozás időszakában nyújtott segítségét, és azt mondta: a két ország kapcsolata kifejezetten bensőségesnek mondható. A miniszterelnök erről a magyar-osztrák kormányülés kezdetén beszélt Budapesten, az Országház Delegációs termében.

Magyarország rendkívül hálás Ausztriának, amiért 1956-ban százezreknek nyitott utat a szabad világhoz, és a rendszerváltozás forgatagában pedig nem egyszerűen politikai, hanem emberi megértést és segítséget nyújtott - fogalmazott a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy az Országháznak abban a termében tartják az ülést, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia idején a két országgyűlés képviselőinek delegációi tárgyaltak a közös hadügyekről, pénzügyekről és külügyekről.

Mint mondta: Ausztria és Magyarország történelme az évszázadok során összekapcsolódott, és a kapcsolatok legfontosabb részei, tartóelemei: az emberi, kulturális, lelki kapcsolatok azóta is fennmaradtak. Megjegyezte: ez a második találkozó a két kormány között.

A kormányfő szerint Ausztria és Magyarország kapcsolatát nem terhelik kisebbségi létből fakadó ellentétek.

Ezek a kisebbségek ma összekötnek bennünket, kettős identitásukat szabadon gyakorolhatják, jó példát mutatva a régió egészének - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: a két országnak közös ügye "csaknem annyi van, mint égen a csillag", a közlekedésfejlesztéstől az energiapolitikai együttműködésig. Az energiapolitikával kapcsolatban a Európai Unió által kezdeményezett Nabucco-tervet említette.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy három hét múlva megnyílik a schengeni határ, így különös jelentősége van annak, hogy a két ország közösen fejleszti a határ menti utakat, bicikliutakat.

A miniszterelnök gratulált az Osztrák Szövetségi Vasutaknak, mert megnyerte a magyar vasúti teherszállítást, rendkívül impozáns üzleti ajánlattal, jövőre vonatkozó regionális tervekkel és vételárral.

Kóka János gazdasági miniszter kedden jelentette be, hogy az osztrák Rail Cargo Ausztria és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintot ajánlott a MÁV Cargo részvényeiért, és az értékesítésről vele kezdik meg a tárgyalást.

Gyurcsány Ferenc elmondta: az, hogy sógoroknak hívjuk osztrák szomszédjainkat, jól jelzi, létezik egy mélyebb emberi kötődés.

Jó az együttműködés

Alfred Gusenbauer osztrák kancellár arról beszélt, hogy Magyarország hamarosan csatlakozik a schengeni övezethez, és ez azt jelenti, hogy a két ország közötti biztonsági együttműködés jó volt.

Úgy vélte a két ország közötti együttműködést kitűnően kiegészíti az Európai Unión belüli együttműködés.

Az osztrák kancellár szerint nagyon sok közös ügyünk van az Európai Unión belül a gazdaságban, a szociális ügyekben, az unió modernizálása tekintetében, illetve a lisszaboni folyamatban.

Alfred Gusenbauer azt mondta: hosszú, közös múlt van a két ország mögött, és nagyon büszkék Ausztria és Magyarország jó együttműködésére.

A kancellár a vasúti közlekedés fejlesztését hangsúlyozta, mivel szeretnének hozzájárulni a klímavédelemhez, ez pedig csak akkor lehetséges, ha a lehető legtöbb terhet sínen szállítják.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×