Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.74
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az internet 600 ezer fölé tornássza a biztosítóváltók számát

Számítások szerint 600 ezer fölött lesz azoknak a száma, akik novemberben kötelező gépjármű felelősség biztosításukat felmondták és egy másik biztosítóhoz szerződtek - mondta a Független Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.

Papp Lajos az InfoRádióban közölte: dinamikusan nőtt az internetes kötések száma, az előzetes adatok szerint eléri a 200-220 ezer darabot, az aránya már pedig a 35-40 százalékot. A biztosítóváltók teljes létszáma 600 ezer fölé megy majd, ami lényeges bővülést jelent.

Az idei kampány pozitív tapasztalata, hogy az ár hangsúlyozása mellett más tényezők is megjelentek, itt-ott már felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes egyéb dolgokat is figyelembe venni - tette hozzá a szakember.

A Független Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint változás tavalyhoz képest a biztosítási feltételekre való nagyobb odafigyelés, amire szükség is van, hiszen akad olyan társaság, amelynél, ha valaki kárt okoz, már 2008-ban emelkedik a díj.

A másik, hogy tekintettel kell lenni az adminisztratív fegyelemre is, a szerződőnek sem mindegy, hogy az adott biztosító mennyi idő alatt kötvényesíti a biztosításokat, ami egyenes arányban áll azzal, hogy mennyi idő múlva tudja kiküldeni a csekkeket - jegyezte meg.

Papp Lajos összegzésként úgy értékelt, hogy a verseny tovább csökkenti az átlagos díjszintet, és konszolidációt hoz.Ami a trükkös tarifák mögött van

Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese is mindenkit arra figyelmeztet, hogy ne kapkodja el az új szerződés megkötését, hanem alaposan nézze át a szerződési feltételeket.

A "trükkös tarifákkal" együtt ugyanis előfordulhat, hogy a társaság a kármentességet csak januárban vizsgálja, és ennek megfelelően év közben változtat tarifát, amikor biztosítóváltásra már nincs mód - mondta Kálózdi Tamás.

Olyan is előfordulhat - Kálózdi Tamás szerint általában az egyesületeknél -, hogy a biztosító addig nem vállal fedezetet, amíg a díj nem folyik be hozzá. Ilyenkor a kár költségeit az autósoknak kell állniuk.

Jogszabályi változás kellene

A romló szolgáltatási színvonal ellenében jogszabályi változásokat tart szükségesnek a Generali biztosító gépjármű üzletág vezetője. Olcsó díjszabásért olcsó szolgáltatás nyújtható - mondta Jákvalfi Zoltán annak kapcsán, hogy a díjtételek évről évre csökkennek.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×