Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.34
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Már a hároméveseket is iskolapadba ültetnék az angolok

Hétéves koruk alatt nem lenne szabad taníttatni a gyereket - állítja egy oktatási szakértő. Lilian Katz szerint, ha a kicsiket korán tanítják meg olvasni és írni, azzal egy éltre kárt okozhatnak nekik.

Ha a gyerekeket már ötéves korukban megtanítják írni, olvasni, később elveszthetik érdeklődésüket a könyvek iránt - véli Lilian Katz, az Illiois Egyetem professzora.

A szakértő szerint különösen a fiúk számára káros, ha korán vezetik be őket a betűk birodalmába.

Angliában egyre többen figyelnek fel arra, milyen rosszak a fiatalok olvasási képességei: a 14 éves diákok negyede nem tud megfelelni az elvárásoknak.

Korábban a Cambridge Egyetem szakértői bírálták a brit kormányt, amiért a gyermekek műveltségének fejlesztésre kidolgozott, 500 millió fontból megvalósított programja csak nagyon gyenge eredménnyel járt.

Az egyetem által készített jelentés megállapította: az angol gyerekek olvasási képességei 50 év óta változatlanok.

A hároméveseknél kezdenék

Lilian Katz professzor úgy véli, az az elképzelés, amely szerint már a három-, négyéves csemetéket is taníttatni akarják, hosszú távon rendkívül komoly problémákat okozhat.

Az angliai iskolák jelenleg ötévesen kezdik tanítani a gyerekeket, de a kormány tervezi annak a rendszernek a bevezetését, amelyben már az ennél fiatalabbakat is írásra, olvasásra okítanák.

A kicsi gyerekek tanítása rendben lévőnek tűnhet rövid távon, de hosszú távon nem teljesítenek jobban azok, akiket három-, négyéves korukban kezdtek el oktatni. Sok gyerek számára ez még ötévesen is korai - mondta Lilian Katz.

A fiúkra ennek erősebb a negatív hatása. A legtöbb fiú olyan kultúrákban nő fel, amelyekben elvárják tőlük, hogy magabiztosak és aktívak legyenek.

A tanítás során passzívak, befogadók és elsősorban reagálnak, hosszú távon pedig ez rossz. A legtöbb kultúrában a lányok hamarabb kezdik elfogadni, és jobban viselik a tanítást - magyarázta a professzor.

A svédek nem értik

Svédországban a gyerekek hat- vagy hétéves korukban kerülnek a közoktatásba, mert az ottani szakemberek úgy vélik: ez az ideális kor az iskolakezdésre. Ingrid Pramling-Samuelsson oktatási szakértőt, a Göteborgi Egyetem professzorát is meglepte, amire a britek készülnek.

A két professzorasszony az Oxfordi Egyetem által szervezett konferencián mondta el véleményét a korai oktatás kérdéséről. Itt felszólalt a brit gyermekügyi miniszter is, aki továbbra is úgy véli: igenis fontos, hogy már az egészen kicsikre is kiterjesszék a nemzeti tantervet.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×