Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nincsenek fennakadások a fővárosi temetők környékén

Ma már nem számítanak akkora forgalomra a temetőkben, mint tegnap, mondta Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, tegnap semmilyen incidens nem történt.

Tegnap rengetegen voltak a temetőkben, délelőtt a rendőri segítség ellenére komoly feladat volt kijutni az Új Köztemetőig és a Farkasréti temetőig - mondta el az InfoRádiónak Simóka Kálmánné.

Semmilyen problémáról, gondról, incidensről nem érkezett bejelentés - tette hozzá a Budapesti Temetkezési Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta, hogy autóval csak az Új Köztemetőbe és a Fiumei úti temetőbe lehet behajtani.

A csütörtökihez képest pénteken délelőtt kisebb volt a forgalom a fővárosi temetők környékén, a közlekedésben nincs komolyabb fennakadás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-vel. A rendőrséghez eddig nem érkezett bejelentés bűncselekményekről - mondta Csillag Melinda.

A korábbi közlések szerint a rendőrség mindenszentek és halottak napján fokozottan ellenőrzi a sírkertek környékét. A rendőrök mellett a polgárőrség és a temetők biztonsági szolgálatai is segítenek a temetők környéki közlekedés és a közrend biztosításában.

A BKV fődiszpécsere azt közölte: a csütörtöki naphoz képest enyhült a forgalom a fővárosi temetőket érintő buszokon és villamosokon. Mint mondta, egyetlen vonalon sincs fennakadás.

A BKV korábban arról tájékoztatott, hogy pénteken is gyakrabban járnak majd a fővárosi temetőket érintő járatok.

A tömegközlekedési cég a zsúfoltság enyhítésére a négynapos ünnepi hétvégére csuklós járműveket állított forgalomba.

A budapesti temetők november 4-ig reggel 7 órától este 8 óráig tartanak nyitva. A temetői irodákban pénteken is ügyeletet tartanak a látogatók számára 7.30 és 17 óra között.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×