Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

KDNP: Gyurcsány határolódjon el Kókától!

A Kereszténydemokrata Néppárt elhatárolódásra szólította fel Gyurcsány Ferencet, a kormány tagjait és a liberális politikusokat Kóka János szabaddemokrata pártelnök kijelentésétől, miszerint ma már nem aktuális a határon túli magyarok autonómiatörekvése.

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője az InfoRádióban azt mondta: a vezető politikusok az ilyen megnyilvánulásokkal elárulják a határon túli magyarság ügyét.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: attól, hogy Magyarország és Románia is már az Európai Unió tagja, ugyanúgy beszélni kell az autonómiáról, hiszen a közösség több tagállamában számos népcsoportnak biztosítják az önrendelkezést.

Simicskó István elmondta: kulturális autonómiát képzel el a nem egy tömbben élő erdélyi magyarság számára, míg álláspontja szerint Székelyföldnek területi autonómiát kellene kapnia.

A KDNP képviselője alaptalannak nevezte ugyanakkor a román nacionalisták félelmeit azzal összefüggésben, hogy Székelyföld elszakadásra törekszik.

Az ellenzéki politikus szerint a kormányzatnak nincs nemzetstratégiája, míg a környező országok többsége állampolgárságot adott a határon kívül élő nemzettársainak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×