Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A román elnököt bírálta Gyurcsány

A magyar miniszterelnök szerint a román államfő megosztja, vagy gyengíti a romániai magyar közösség politikai képviseletét a székelyföldi látogatása utáni nyilatkozatával.

Traian Basescu a térség elmaradottságáról beszélt. Gyurcsány Ferenc a román államfő nyilatkozatával összefüggésben úgy fogalmazott: tényként lehet kezelni, hogy Traian Basescu demokrata párti közlekedési miniszterként nem volt olyan elkötelezett a Székelyföld fejlesztése ügyében.

A kormányfő úgy vélte, erősödhet az az érzés, hogy keleti szomszédunk köztársasági elnökének erdélyi látogatása pártpolitikai célokat szolgált.

A román Szociáldemokrata Párt elnöke szerint három évvel ezelőtt az akkori hatalmon lévők, beleértve a jelenlegi államelnököt, abbahagyták az Erdélyt átívelő sztráda építését.

Mircea Geoana közölte: a közlekedési fejlesztések a magyarok által többségben lakott megyéket kiemelnék a jelenlegi elszigeteltségéből.

Románia több választás előtt is áll. A szociáldemokraták beadványa alapján hamarosan a kormány elleni bizalmatlansági indítványról tárgyal a román parlament, amely akár új választást is eredményezhet.

A helyi választások és az őszi európai parlamenti választás azonban már biztos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×