Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Még láthatja a világ legnagyobb Tündérrózsáját

Szeptember 1-ig még virágzik a Füvészkertben a világ egyik legnagyobb Tündérrózsája, a Viktória. A virágok csupán két éjszaka nyílnak. Az első éjjel hófehér, a másodikon rózsaszín színűek, miközben ananászillatot árasztanak. Aki türelmetlen, az csütörtökön vagy pénteken megnézheti a virágzást.

A Tündérrózsa hatalmas levelű, vízi virág. Egy növény legfeljebb 18 virágot képes kinevelni, a virágok pedig egyesével, 2-3 napos várakozással nyílnak egymás után - mondta el az InfoRádióban a Fűvészkert főkertésze, Kiszel Péter.

Az első éjszaka a virágok hófehérek, nappalra becsukódnak, a második éjszaka pedig rózsaszínben nyílnak újra. Ezt követően ismét becsukódnak és elsüllyednek.

A legnagyobb Tündérrózsa a Viktória, amelyből a fővárosi Fűvészkertben két darab van. A kertben lévő Viktória-házban egy 35 köbméteres tóban élnek a virágok, amelyek levelei hatalmas tálcaként úsznak a víz felszínén. A legnagyobb méretű levél itt 1,2 méteres volt - mesélte Kiszel Péter.

A virág sok tápanyagot, és 22-23 fokos vizet igényel, amelyet az ELTE Botanikus Kertjében biztosítanak is számára. A növényt minden évben újra kell keltetni, amely 17 évvel ezelőtt meghiúsult. A kert csak idén szerzett be egy új virágot a nyíregyházi Botanikus Kertből.

A virágzás napjain a Fűvészkert délután 6 órakor újra kinyit, és éjjel 11 óráig várja a látogatókat. De hogy pontosan mely napokon, azt a Fűvészkert honlapján kell nyomon követni. Az biztos, hogy csütörtökön és pénteken látható lesz a virágzás.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×