Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.75
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Uniós pénzek a foglalkoztatási gondok orvoslásához

A munkavállalók és a munkáltatók is uniós forráshoz juthatnak a foglalkoztatási gondok orvoslásához - mondta az InfoRádiónak az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon elmondta: a munkanélküliek, illetve a munkahelyüket veszélyben érzők is segítséget kaphatnak a most induló programokban.

Akár munkanélküliek is hozzájuthatnak európai uniós forrásokhoz, hogy szakmát tanuljanak vagy átképzésben vehessenek részt - közölte az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Bajnai Gordon az InfoRádióban elmondta: a tervek szerint a következő hét évben 900 milliárd forintot fordítanak oktatásra, foglalkoztatásra és szociális intézkedésekre.

A miniszter közölte: a most meghirdetett 35 milliárd forint értékű négy program közül hármat kifejezetten munkavállalók számára hirdettek meg a legsürgetőbb foglalkoztatási, elhelyezkedési gondok enyhítésére.

A főként átképzéshez vagy szakmaszerzéshez nyújtott támogatás automatikusan jár a tartósan munkanélkülieknek, idősebb minkavállalóknak, alacsony képzettségűeknek vagy szakma nélkülieknek, illetve a gyesről visszatérő nőknek.

Bajnai Gordon hozzátette: az átképzési programban részt vehetnek a közszféra alkalmazottai is, akiknek megszűnik az állása vagy veszélyben érzik munkahelyüket.

Az érintettek a munkaügyi központokban kaphatnak tájékoztatást arról, részt vehetnek-e a programokban.

A témával részletesebben is foglalkozik az InfoRádió vasárnap délután fél 4-kor kezdődő Eurokassza című magazinja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×