Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.71
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Elhunyt a "cigányok apostola"

Életének 82. évében elhunyt Lakatos Menyhért József Attila-díjas író - tudatta az a Magyar Írószövetség. Lakatos Menyhértre Rostás Farkas György emlékezett az InfoRádióban.

Õ hozta össze a világ cigányságát - emlékezett rá kollégája, aki csaknem 40 éven keresztül dolgozott együtt Lakatos Menyhérttel. Füstös képek című művét tizenhat nyelvre fordították le, és a világ minden pontjára eljutott.

"Õ volt a cigányok apostola" - jelentette ki róla pályatársa, aki szerint nélküle nem lenne cigány identitás, kultúra és művészet.

Lakatos Menyhért még a legszegényebbekhez is elment, hogy meséljen nekik.

Vésztőtől a Magyar Tudományos Akadémiáig

Lakatos Menyhért 1926-ban, Vésztőn született. 1954-ben a nagykőrösi népi kollégium mérnöki szakán végzett, majd a szeghalmi járási tanács igazgatási osztályvezetője lett. 1969-től a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportjának ciganológiai munkatársa. Irodalmi munkásságáért József Attila-díjat kapott.

Az író a TIT Országos Cigánybizottságának, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének elnöke, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének ügyvezető elnöke volt. 1994-ben a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon.

Főbb művei

Lakatos Menyhért 1970-től publikált, főbb művei közé tartozik a Füstös képek (regény, 1975); Angárka és Busladarfi (mesék, 1978); A hét szakállas farkas (mese, 1979); A hosszú éjszakák meséi; A paramisák ivadékai (kisregény, 1979); Az öreg fazék titka (mesék, 1981); Akik élni akartak (regény, 1982); A titok (elbeszélések, mesék, 1998).

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×