Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.82
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ágh: "Köztársasági elnök úr hiperaktív"

A Vision Consulting elemzője szerint a köztársasági elnök hétfői ünnepi beszédében az állam szerepét vázolta, és ezzel szembehelyezkedett a pártok véleményével. Szomszéd Orsolya politológus szerint a pártok már megszokhatták, hogy Sólyom László a korábbi államfőkőtől eltérően, de korrekten értelmezi saját szerepét. Ágh Attila politológus ezzel nem ért teljesen egyet.

Sólyom László konkrét aktuálpolitikai témákat is érintett ünnepi beszédében. Ilyen volt a parlament létszámcsökkentése, amelyből levezetett saját államfelfogását - mondta Szomszéd Orsolya.

Az elemző szerint az államfő által említett erős állam koncepciója eltér a pártok által hangoztatott olcsó állam elvétől, és a minőségre koncentrál.

A bizalom fontosságáról szóló rész és a félelemkeltés elítélése a két nagy pártnak szólt - tette hozzá.

A mostani, a pártoknak szóló kritika a beszéd ünnepi jellege miatt mérsékeltebb és burkoltabb volt a korábbiaknál - mondta Szomszéd Orsolya.

Sólyom László elődeitől eltérő szerepfelfogása nem szereptévesztés, jogkörén nem lép túl. A pártok megszokhatták, hogy az elnök igyekszik súlyt adni minden megszólalásának - közölte az elemző.

Ágh Attila politológus szerint az államfő nagyon gyakran üzen beszédeiben, olyankor két üzenetet is belesűrít egy-egy beszédbe.

Köztársasági elnök úr hiperaktív - vélekedett a szakértő. Hozzátette: Sólyom László azt akarja üzenni, hogy a pártok fölött áll.

Ágh Attila szerint azonban ezt nem lehet úgy értelmezni, hogy ha Sólyom Lászlónak kellene valamit megbeszélnie a pártokkal, például az ombudsman jelölését, akkor nem egyeztet, de ha a pártoknak kellene valamit megtárgyalniuk, akkor ő kezdeményezi az egyeztetést.

Tisztában kell lenni azzal, hogy valamennyi demokráciában pártelvű a parlament - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×