Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Díszszemle az Andrássy úton augusztus 20-án?

Új elemekkel gazdagodik az augusztus 20-ai budapesti tűzijáték; az idén öt helyszínről lövik majd fel az összesen mintegy 45 ezer rakétát. Közben a honvédelmi miniszter bejelentette: nem kizárt, hogy a jövőben katonai díszszemlét tartanak majd az Andrássy úton augusztus 20-án.

A kormányszóvivői iroda közlése szerint az idei helyszínek a Lánchíd, a Citadella, az Erzsébet híd, valamint egy-egy uszály a Margit híd és a Lánchíd, illetve a Szabadság híd és a Petőfi híd között.

A kilátogatók a korábbi 1500 méteressel szemben ezúttal mintegy 3700 méternyi partszakaszon nézhetik a látványos tűzijátékot. A szervezők szerint ez erősíti a biztonságot, hiszen csökken a zsúfoltság.

Díszszemle az Andrássy úton?


Közben a honvédelmi miniszter azt mondta: elképzelhető, hogy a jövőben az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen katonai díszszemlét tart a Magyar Honvédség a budapesti az Andrássy úton.

Szekeres Imre úgy fogalmazott: ha magyar honvédség társadalmi tekintélye lehetővé teszi, akkor előbb-utóbb díszszemlét tartanak a belvárosból a Hősök terére vezető sugárúton.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: erről még nem döntöttek, de már felkérte a hagyományápolással foglalkozó katonákat, hogy gondolkozzanak a javaslaton.

Szekeres Imre hozzátette: kezdeményezésében befolyásolták az idei július 14-ei párizsi élményei is, amikor a magyar katonák együtt vonulhattak a Champs-Élysées-n az összes európai uniós tagország fegyvereseivel a francia katonai díszszemlén.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×