Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
322.26
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Szent-Iványi: Koalíciós egyeztetés szükséges a vízumkérdésről

Technikai okok miatt nem csatlakozott Magyarország a régió országainak az amerikai vízummentességről szóló egyezményéhez, mondta Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége külügyi kabinetjének vezetője. Hozzátette, a vízumkérdésről koalíciós egyeztetésre lenne szükség.

Az SZDSZ értetlenül állt a döntés előtt, mert a párt véleménye szerint Budapestnek szorosan együtt kell működnie azokkal az országokkal, amelyekkel közösek az érdekeink - hangsúlyozta az InfoRádiónak nyilatkozva Szent-Iványi István, aki úgy vélekedett: a létező "vízum-koalíciót" érdekünk fenntartani, mert csak együtt tudjuk minél előbb elérni a vízummentességet.

"Elképzelhetőnek tartjuk, hogy van különleges, méltányolandó oka annak, hogy Magyarország nem csatlakozott - csak azt nem tudjuk, mi az" - figyelmeztetett a politikus. A külön jegyzék ugyanis azt a látszatot kelti, mint ha Magyarországnak ebben az ügyben mások lennének az érdekei, holott ez nem így van - tette hozzá.

Göncz Kinga külügyminiszterrel azért nem egyeztettek, mert a tárca szerint ez technikai kérdés, s mint ilyen, nem igényel koalíciós tárgyalást. Ez egy ilyen jellegű döntésre általában igaz lehet, de a vízumügyben folytatott magyar politika meghatározására nem - vélekedett Szent-Iványi István, aki szerint az egyeztetés akár szélesebb - a parlamenti pártokat felölelő - legyen.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×