Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
322.26
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Megnyílt a kecskeméti repülőnap - torlódás az autópályán

Huszonegy ország több mint száz légi járműve vesz részt a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, amelyet a honvédelmi miniszter nyitott meg. Az M5-ös autópályán nagy a torlódás.

A magyar közönség Kecskeméten láthatja először a MiG-29-es vadászgépeket a magyar légierő állományában felváltó felváltó svéd Gripeneket.

A rendezvényt megnyitó honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a magyar honvédség erős és jól szervezett.

Szekeres Imre hozzátette: nem a véletlen műve, hanem sok munka, gyakorlás és tudás eredménye az, amit az egyedülálló légi bemutatókon láthat a közönség.

A kilencedik kecskeméti repülőnapra huszonegy ország több mint száz repülőeszköze vesz részt. A kétnapos rendezvényen a légi mellett a statikus bemutatókon az érdeklődők közelről megtekinthetik a kiállított repülőgépeket és haditechnikai eszközöket.

Közben az Útinform arról számolt be, hogy továbbra is nagy a forgalom az M5-ös autópályán a Nemzetközi Repülőnapra tartók miatt. Kecskemét déli csomópontja előtt több kilométeres a várakozó kocsisor.

Nagy a torlódás az M0-ás autóúton is, ahol felborult egy kisteherautó az M5-ös felé haladó oldalon; a 26-os kilométernél csak a külső sáv járható, a forgalmat rendőrök irányítják.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×