Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Bekeményít a fideszes polgármester - a nap hírei

Büntetést szabott ki az Egészségügyi Minisztériumra az V. kerületi vezetés, a rendőrséghez fordul az egyik ferihegyi szakszervezet, megérkezett Székesfehérvárra az eddig Magyarországon ki nem állított Székely Bertalan-kép - a nap legfontosabb hírei.

Rogán bírságol

Több mint 10,5 milliárd forint büntetést szabott ki az Egészségügyi Minisztériumra Belváros-Lipótváros vezetése, mert a tárca nem fizette meg a parkolásra használt közterületek utáni díjakat. A döntésről szeptemberben szavaz a képviselőtestület. A kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: több mint 20 közintézménnyel sikerült megállapodniuk, egyedül az egészségügyi és a honvédelmi tárcával nem. Rogán Antal hangsúlyozta: úgy jártak el, mint bárki mással tették volna, és kiszabták a büntetést. Hozzátette: az önkormányzat kezdeményezte az összeg behajtását, de készek tárgyalni a fizetés könnyítéséről. Az Egészségügyi Minisztérium azt közölte: megítélésük szerint a kerület által megjelölt parkoló felett a tárca rendelkezik, és álláspontjukat készek bíróság előtt is megvédeni.

Veszélyben voltak az utasok?

A rendőrséghez és a Polgári Légügyi Hatósághoz fordul a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete a vasárnapi sztrájk idején, a Budapest Airport vezetése által hozott intézkedések kivizsgálásáért. Az érdekképviselet közölte: egyre több olyan információt kapnak, hogy a munkabeszüntetéskor az ellenőrzési és operatív feladatokat szakmai felkészültséggel nem rendelkező dolgozókra bízták. A szakszervezet szerint ha ez igaz, akkor a Budapest Airport üzleti megfontolásból veszélyeztette az utasok biztonságát. A Ferihegyi repülőteret üzemeltető cég szóvivője tljesen alaptalannak nevezte a szakszervezet állításait. Szollár Domokos hangsúlyozta: valamennyi munkatársuk, aki a sztrájk idején dolgozott rendelkezett a szükséges szakszolgálati engedélyekkel. A szóvivő közölte azt is: várhatóan nem lesz sztrájk a hét végén, annak ellenére, hogy az egyik érdekképviselet újabb munkabeszüntetést helyezett kilátásba. Szollár Domokos azt mondta: a bértárgyalások hétfőn folytatódnak. A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete 9,5 százalékos fizetésemelést követel, a munkaadó ugyanakkor továbbra sem ajánl 5,5 százaléknál többet.

BKV-megállapodás

Aláírta a csoportos létszámleépítés következményeinek mérsékléséről szóló megállapodást a BKV vezetése és az üzemi tanács. A társaság közleménye szerint belső átképzésekkel és álláskeresési tanácsadással segítenek a munkavállalóknak. Az egyezség értelmében a BKV figyelni fog arra, hogy egy családból több embernek ne szűnjön meg a munkaviszonya, augusztus 15-étől pedig kihelyezett ügyfélszolgálati irodát működtet, ahol az álláskeresési tanácsadás mellett jogsegélyszolgálatot és pszichológusi segítséget is biztosít.

Feleznék az adminisztrációt

Öt év alatt a felével csökkentené a kormány az adminisztratív terheket a közigazgatásban - közölte a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter. Draskovics Tibor a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: jövőre egyszerűsödnek például a gépjárművel, a születéssel, a házasságkötéssel, az elhalálozással, a személyi okmányokkal és az ÁNTSZ-telepengedéllyel összefüggő eljárások.Ellenzéki kritika

A Fidesz szerint a kormánynak nincs átfogó közlekedésfejlesztési koncepciója. Manninger Jenő, az ellenzéki párt szakpolitikusa az összesen 1.700 milliárd forintot jelentő közlekedési operatív programra utalva azt mondta: a bizonytalanságot jelzi, hogy szinte havonta változott meg a beruházási lista, emellett a terveket megterheli a négyes metró túlzott költsége is.

A Fornetti felmentve

Nem tartalmaz dioxinnal szennyezett guargumit a Fornetti egyik terméke sem; a laboratóriumi vizsgálatok a többi cég esetében még tartanak - jelentette be az országos főállatorvos. Süth Miklós elmondta: a Friesland Hungária Zrt. már a jövő hétre várható vizsgálati eredmény közzététele előtt visszavonta a boltokból két termékét a dioxinszennyezés gyanúja miatt; az intézkedés a Túróvarázs és a sárgabarackos Krémes duó elnevezésű terméket érintette. A főállatorvos emlékeztetett arra: eddig 343 cég jelentkezett a vizsgálatokra; jelenleg 16 vállalkozás 50 mintáját ellenőrzik.

Bolgár érdeklődés

Bulgária Magyarországról szeretne gabonát vásárolni - erősítette meg a balkáni ország budapesti nagykövetsége. A külképviseleten közölték: Magyarországon tartózkodik a bolgár mezőgazdasági miniszterhelyettes, aki elsősorban a Magyarországon lévő 1,2 millió tonna uniós intervenciós kukoricakészletről tájékozódott.

Egyszemélyi felelős

Gál. J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke lesz az augusztus 20-ai ünnepi programok lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője - erősítette meg a kormányszóvivő. Budai Bernadett közölte: a kabinet szerdán fogadta el az állami ünnepek lebonyolításáról szóló kormányhatározat módosítását és ennek keretében döntött az egyszemélyi felelősről.

Megérkezett a Székely-kép

Megérkezett Székesfehérvárra a Szent Imre 1000 éve című kiállítás fő szenzációja, Székely Bertalan Magyarországon soha nem látott alkotása, a Boldog Gizella a gyermek Imre herceggel című akvarell - közölte az egyházmegye. A Müncheni Bajor Állami Levéltár Titkos Házilevéltárából származó alkotást a szombaton megnyíló kiállításon láthatja először a nagyközönség.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×