Infostart.hu
eur:
362.08
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Szekszárd a bűnügyi toplista élén

Ismét közzétette a HVG a városok bűnügyi statisztikai adatait. E szerint tavaly a lakosság számához képest a legtöbb lopás és betörés Szekszárdon volt, a legkevesebb Szegeden.

Miskolcon, Szekszárdon és Székesfehérváron emeltek leggyakrabban vádat bűncselekmény miatt a tavalyi évben - derül ki a HVG által közzétett statisztikai adatokból.

A lap írása szerint ezeken a megyeszékhelyeken több bűntett jutott ezer lakosra mint Budapesten. Tavaly a bűnügyi toplistát Debrecen vezette, korábban pedig Visegrád. A legtöbb lopás Szekszárdon, Pécsett és Sopronban volt, a legkevesebb Érden és Békéscsabán.

A legtöbb rablás Miskolcon történt, Nagykanizsán egyetlen egy, Hódmezővásárhelyen pedig öt - ez áll a rendőrség és ügyészség egységes statisztikai adataiban.

A HVG szerint a legtöbb bűntényt Dunaújvárosban követték el. Az 51 ezer lakosú településen dupla annyi bűneset miatt indult eljárás, mint Miskolcon.

A lap írásából kiderül az is, hogy Dunaújváros azért szerepel a toplista élén, mert a büntető törvénykönyv módosítása miatt például a tiltott pornográf képekkel való visszaélés miatt annyi esetnek kell elkönyvelni egy ügyet ahány képet találtak.

A cikk írója utal arra is, hogy minden évben nagy vitát váltanak ki a megjelentetett adatok, ugyanis azokat a rendőrség nem kívánja nyilvánosságra hozni.

A lap ügyészségi források alapján közli az információkat és hivatkozik egy 2003-as kormányhatározatra. A HVG megkereste az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium illetékesét is, hogy a jövőben tesznek-e közzé részletes bűnügyi statisztikai adatokat egy-egy településről, ám a tárca szakállamtitkárra szerint nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×