Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.27
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nem kérnek hálapénzt a vízimentők az életmentésért

Nem fogadhat el hálapénzt úszómester vagy vízimentő - mondta az InfoRádió érdeklődésére a Vízimentők Balatoni szakszolgálatának elnöke. Bagyó Sándor azt követően beszélt erről, hogy több napja szórólapot osztogatnak, amelyen az áll: az úszómestereknek is adjanak az emberek hálapénzt. A lapot egy olyan szervezet nevében írták alá, amely nem is létezik.

Rosszindulatú kacsának nevezte a vízimentők balatoni szakszolgálatának elnöke, hogy az úszómesterek vagy a vízimentők hálapénzt kérnének.

Bagyó Sándor az InfoRádiónak elmondta, hogy a vízimentők nem készítettek és nem terjesztenek olyan szórólapot, amelyen az áll, hogy az úszómestereknek is adjanak az emberek hálapénzt.

A vízimentők balatoni szakszolgálatának elnöke nem tud arról, hogy létezne a Magyar Úszómesterek Szövetsége, amely aláírta a szórólapot.

A vízimentőknek nem kell hálapénzt adni - hangsúlyozta Bagyó Sándor. Kiemelte, hogy megkapják a fizetésüket, míg vannak, akik karitatív módon látják el tevékenységüket.

Bagyó Sándor kiemelte: olyan esetről még nem hallott, hogy valaki kimentése után pénzt adott volna a vízimentőknek, de kisebb tárgyakat már ajándékoztak.

Az egyének nem, csak a szervezetek fogadhatnak el támogatást a törvényben rögzített szabályozás szerint - tette hozzá.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×