Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.81
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ferihegy: sztrájkot okozhat a vezérigazgató-helyettes távolmaradása

Újabb sztrájkot helyezett kilátásba Ferihegyen a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete, amely nehezményezi, hogy a csütörtöki egyeztetésen nem tudtak érdemi munkát folytatni, mert azon nem jelent meg a vezéigazgató-helyettes.

A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete közleménye szerint a kialakult helyzetért a Budapest Airport Zrt. menedzsmentje a felelős, miután a csütörtöki tárgyaláson nem jelent meg Dimitrios Gatsonis vezérigazgató-helyettes, így nem volt lehetőség érdemi egyeztetésre a béremelésről és a sztrájkszabályzatról.

A szakszervezet hangsúlyozza: 2005 óta nem emelkedtek az alapbérek, az állandó tulajdonosváltások miatt pedig folyamatos a bizonytalanság, miközben több mint 300 dolgozónak mondtak fel, a munka pedig a repülőtér megnövekedett forgalma miatt megsokszorozódott.

Szerdán a sztrájkbizottság szóvivője az InfoRádióban elmondta: az érdekképviselet 9 és fél százalékos béremelést követel, a munkaadó ugyanakkor továbbra sem ajánl 5 és fél százaléknál többet.

Terebesi Péter hozzátette: a valamennyi szakszervezet részvételével folyó egyeztetéseket csak hétfőn folytatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×