Infostart.hu
eur:
362.08
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Elhunyt Zimányi Tibor

Meghalt Zimányi Tibor, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség elnöke. A Recski Szövetség megszervezőjét, volt MDF-es országgyűlési képviselőt 85 éves korában érte a halál.

Zimányi Tibor vasárnap budapesti otthonában lett rosszul, ezt követően kórházba vitték, ahol hétfőn hajnalban elhunyt - mondta el Szász András, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség alelnöke.

Zimányi Tibor 1996 óta volt a szervezet elnöke, 1992-től a Szabadságharcosokért Alapítvány kuratóriumának tagja volt. 1988-ban megszervezte a Recski Szövetséget, melynek 1994-től volt az elnöke. A Független Rehabilitációs Bizottságban 1991 óta töltötte be az elnöki posztot, az 1990-es években a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke, és elnöke is volt.

Zimányi Tibor a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági és Kereskedelmi Karát végezte 1940 és 1944 között.

1944-ben a Demokratikus Diákfront ellenállási csoportjának szervezője, a Magyar Diákok Szabadságfrontjának egyik alapítója volt. A nyilasok bebörtönözték, de megszökött. 1945-47-ig rendőrtisztként dolgozott, majd kilépett a testületből.

1948-ban letartóztatták, internálták, és Recsken raboskodott. 1952-1956 között segédmunkásként, 1956-ban tisztviselőként dolgozott.

1956-ban részt vett a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának munkájában, ezért 1957-ben letartóztatták és öt évre elítélték. 1960-ban elengedték, tíz évig részben fizikai munkásként, részben műszaki fordítóként, 1970-től pedig különböző kisipari szövetkezeteknél főkönyvelőként dolgozott.

1989-ban belépett a Magyar Demokrata Fórumba. 1990-94-ben a párt országgyűlési képviselője és több parlamenti bizottság tagja volt.

Zimányi Tibor 1991-ben 1956-os Emlékérmet kapott, majd 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×