Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.3
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Bebizonyosodott, hogy W. Róbert állt a móri bank ajtajában

W. Róbert ujj- és tenyérlenyomatát találtak meg a móri bankfiók ajtaján és kilincsén, így semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a férfi volt az, aki öt évvel ezelőtt elküldte a bankba betérni szándékozó ügyfeleket. A férfi védője az InfoRádiónak elmondta: a móri vérfürdő másik gyanúsítottjának öngyilkossága miatt az ő védencét is szigorúbban őrzik.

W. Róbert már a kezdetek során beismerte, hogy ő állt a rablás alatt a móri bankfiók ajtajában, most ezt támasztotta alá a nyomszakértői vélemény, amely azt is jelenti, hogy ő a valóságnak megfelelő nyilatkozatot tett - közölte a férfi védője.

Lichy József elmondta, hogy védencénél pisztoly volt, amelyből két lövés dördült, ám ezt még nem tudni, hogy mindkettő, vagy csak az egyik találta el a biztonsági őrt.

A móri vérengzés másik gyanúsítottjának, N. Lászlónak az öngyilkossága erősítheti W. Róbert helyzetét, de halála hátrányt is jelenthet, ugyanis a két gyanúsított vallomásai ellentmondtak egymásnak - fejtette ki az ügyvéd.

Lichy József hozzátette, hogy N. László öngyilkossága óta az ő védencét is szigorúbban őrzik.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×