Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
321.99
bux:
147940.64
2026. november 4. szerda Károly

Hova tűnnek az orvosok? - a felek egymásra mutogatnak

Az egészségügyi átszervezések miatt az InfoRádió több hallgatója panaszkodott, hogy eltűnt a szakorvosa, mivel elbocsátották, de nem lehet kideríteni, hogy hol folytatja praxisát. Az orvosi kamara az Egészségügyi Minisztériumot okolja, a tárca szerint a tájékoztatás a kórházak dolga lenne, a kórházszövetség szerint pedig az orvosok egyszerűen felmondási idejüket töltik.

"Évek óta vissza kell járnom egy orvoshoz, most megint úgy alakult, hogy igénybe kellett vennem a szolgáltatásait a Szabolcs utcai klinikán. Érdeklődtem, hogy merre van az orvos, és a portás elsőre nem tudta megmondani, majd végül adott egy tippet" - mesélte az InfoRádiónak Nagy Andor, a Szabolcs utcai klinika egyik betege.

Az intézmény portása által megadott rendelőintézetben azonban csak ősztől rendel az említett orvos, így a betegnek nem tudtak segíteni.

"Nem az orvos bújócskázik a beteggel"


Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára az InfoRádiónak elmondta, találkoztak már a problémával, de arról nem az orvosok tehetnek, hanem az átszervezéseket vezénylő minisztérium.

Gyenes Géza közölte: valóban elvesznek az orvosok, de nem az orvos "játszik bújócskát" a beteggel.

Az átszervezés során az erre kötelezettek azt elfelejtették, hogy pontosan megmondják a betegeknek, hogy ezentúl melyik intézmény melyik orvosához tartoznak - tette hozzá a kamara főtitkára.

Azt Gyenes Géza nem tudta megmondani, hogy pontosan hány orvost érinthet ilyen módon az átszervezés, mivel ezek a számok szinte naponta változnak.

Horváth Ágnes: A kórház feladata a tájékoztatás

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint azonban ilyen esetekben a betegek informálása a kórházak dolga. A tárcavezető elmondta, hogy a járóbeteg-szakellátás minden egyes esetben a kórház vezetésének, illetve a fenntartójának a kompetenciája, vagyis az intézmény vezetésének a feladata, hogy egy-egy szakrendelés hogyan működjön, és ki az ott rendelő orvos.

"Az orvosok a felmondási idejüket töltik"

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke azt tanácsolta a betegeknek, ha szakorvosuk már nem a korábban megszokott helyen praktizál, érdeklődjenek a kórház munkaügyi osztályán.

A szervezet elnöke szerint ezek az orvosok a felmondási, illetve felmentési idejüket töltik, így az intézményben azt nem tudják, hogy hol helyezkedett el az adott orvos, mert valószínűleg ez még nem történt meg, ugyanis a felmondási és felmentési idő után van lehetősége arra, hogy munkaviszonyt létesítsen.

Orvosok esetében a felmondási és felmentési idő a kórházakban eltöltött évek számától függ, de legfeljebb nyolc hónap lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Drámai figyelmeztetést adott ki az OECD: sokkal többet kellene megtakarítani a biztos nyugdíjaskorért

Drámai figyelmeztetést adott ki az OECD: sokkal többet kellene megtakarítani a biztos nyugdíjaskorért

Bár az elmúlt két évtizedben jelentősen bővültek a tőkefedezeti nyugdíjrendszerek, a kormányoknak még többet kell tenniük a nyugdíjcélú megtakarítások ösztönzéséért, hogy kezelni tudják az időskori megélhetés finanszírozásának kihívásait – hívja fel a figyelmet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet friss jelentése. A hagyományos, felosztó-kirovó rendszereket kiegészítő megoldások ugyan ellenállóbbá tették az ellátórendszereket, a munkavállalók többsége mégsem tesz félre eleget a biztos nyugdíjas évekre - derül ki a szervet szerdán közzétett OECD Pension Outlook kiadványából.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×