Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.28
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Navracsics: valószínűbb egy tavaszi népszavazás - a nap legfontosabb hírei

A Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: a Fidesz és a KDNP szeretné a 6 kérdésről egyidőben megkérdezni az emberek véleményét. Az ellenzéki politikus szerint a népszavazás legkorábbi időpontja késő ősszel lehet, de nagyobb a valószínűsége egy 2008. tavaszi referendumnak.

Londonban új kormányt és prioritásokat ígért az új kormányfő. Gordon Brown - aki szerda délután vette át miniszterelnöki megbízását II. Erzsébet királynőtől - első beszédében nem közölt részleteket, de korábban fő célkitűzései között említette a brit állami egészségügyi hálózat ingyenességének megtartását. Az 56 éves Gordon Brown a 11. brit miniszterelnök azóta, hogy II. Erzsébet trónra lépett; egyben az 53. lakója a Downing Street 10. alatti hivatalos rezidenciának. Tony Blair távozó kormányfő - lemondásának benyújtása előtt - azt mondta: nem hiábavaló az iraki és afganisztáni brit szerepvállalás. A politikus - aki több mint tíz évig állt a brit kormány élén - közölte: őszintén sajnálja, hogy a brit haderőnek jelentős veszélyekkel kell szembenéznie a két országban, ahol - ahogyan fogalmazott - hazájuk és a világ biztonságáért harcolnak.

A miniszterelnök ellenséges kivásárlási szándéknak tartja az OMV lépését, amellyel a cég 18,6 százalékra növelte részesedését a MOL-ban. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: azon lesznek, hogy meghiúsítsák ezt az ügyletet, és ebben a kormány is kész szerepet vállalni. A Fidesz támogatja a határozott kormányzati fellépést az ügyben. Varga Mihály, az ellenzéki frakció gazdasági kabinetjének vezetője azt mondta: elfogadhatatlan egy olyan tranzakció, amelynek célja a régiós verseny kiiktatása. Az OMV a hétvégén növelte 10-ről 18,6 százalékra részesedését a MOL-ban.

Magyarországon hozza létre regionális pénzügyi szolgáltató központját a Vodafone. Az erről szóló szerződést a cégcsoport elnöke és a kormányfő írta alá Budapesten. Gyurcsány Ferenc elmondta: a 746 új munkahelyet teremtő, 9 milliárd forintos beruházást az állam 1 milliárd 300 millió forinttal támogatja. A Vodafone csoport elnöke a tájékoztatón arról beszélt, hogy a budapesti központban a tervek szerint 18 ország üzleti tranzakcióit intézik. John Bond hozzátette: a beruházásért versengő 20 ország közül egyebek között a jól képzett munkaerő miatt döntöttek Magyarország mellett.

Az egészségügyi miniszter szerint évi 66 ezer beavatkozást tesz lehetővé az egynapos sebészeti ellátásokra kiírt pályázat. Horváth Ágnes a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: a 46 győztes intézmény összesen évi 3,3 milliárd forintot kap erre a célra. A azt mondta: az Európai Unióban mintegy 50 százalék az egynapos sebészeti beavatkozások aránya, míg Magyarországon ez mindössze 2 százalék.

Nemcsak politikailag, hanem szakmailag is az eddigi leggyengébbnek tartja a jelenlegi Országos Választási Bizottságot a Fidesz frakcióvezetője. Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: a Fidesz és a KDNP szeretné a 6 kérdésről egyidőben megkérdezni az emberek véleményét, az viszont csak később dől el, hogy a 7. kérdés, amelyet magánszemélyek nyújtottak be a több-biztosítós rendszerről, belekerül-e a referendumba. Az ellenzéki politikus szerint a népszavazás legkorábbi időpontja késő ősszel lehet, de nagyobb a valószínűsége egy 2008. tavaszi referendumnak.

Csütörtökre hívta össze az olajügyekkel kapcsolatos, korábban titkosított dokumentumokat felülvizsgáló kormányzati munkacsoport első ülését a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítására kijelölt miniszter. Szilvásy György az InfoRádióban elmondta: a mintegy 80 ezer oldalnyi dokumentumot 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány idején titkosították. A szocialista politikus hozzátette: a munkacsoport első feladata, hogy begyűjtse és végignézze ezeket az iratokat. Hangsúlyozta: a titkosítás feloldásáról szóló szakmai döntések több hónapig tarthatnak. --A testületet a Kármán Irén tényfeltáró újságíró elleni pénteki támadás után hozták létre.

Augusztus végén megválik a Wallis Zrt. vezérigazgatói posztjától Gansperger Gyula. Az üzletember az InfoRádióban elmondta: az új vezető Müllner Zsolt eddigi igazgatósági tag lesz szeptember elsejétől. Szólt arról is, hogy a jövőben is segíteni szeretné a cég munkáját. Hozzátette: igazgatósági tagként elsősorban vagyonkezelési tapasztalatát hasznosíthatja, és néhány héten belül kiderül, hogy a cég melyik további területén kap feladatot. Távozásának okairól azt mondta: a kiemelkedő évet záró, stabilan működő Wallis Zrt. irányításában a jövőben más jellegű feladatok lesznek.

Szombaton a székelyföldi Zágonban helyezik örök nyugalomra Domokos Gézát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítóját, a szövetség első elnökét. A 79 éves író, szerkesztő kedd este, váratlanul hunyt el Marosvásárhelyen. Domokos Géza 1928. május 18-án született Brassóban. 1969 és '90 között a Kriterion Könyvkiadó alapító-igazgatója volt, irányítása alatt a kiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes műhelyévé vált. Közösségépítő munkásságát 1997-ben Kisebbségért Díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2003-ban a Magyar Tudományos Akadémia Hazám-díjával ismerték el.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×