Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kóka: nem lehet meghátrálni

A liberális várakozásokhoz képest megtört a reformok lendülete - mondta az SZDSZ elnöke.

Kóka János Egerben, a párt parlamenti frakciójának kihelyezett ülése előtt kijelentette: céljuk, hogy a koalíciós partnerrel összefogva még a nyár előtt felgyorsítsák a folyamatot, és szeptemberre az Országgyűlés elé kerülhessenek a változtatásokhoz szükséges jogszabályok.

A pártelnök hangsúlyozta: az SZDSZ nem konfliktust keres, hanem annak a módját, hogy miként hajthatja végre azt a programot, amelyre az MSZP-vel szerződött.

A gazdasági tárcát is vezető pártelnök értékelése szerint az elmúlt egy év kormányzati munkája sikeres volt, ám a rendszerszintű átalakítások többsége még előttünk van.

Amennyiben meghátrálunk, évekig kerülgethetjük a félbehagyott munka maradványait - szögezte le.

Kóka János úgy vélte, az elmúlt egy év komoly eredményekkel járt a liberális vezetésű tárcáknál, ezért elégedett azok munkájával.

Saját minisztériumának legfontosabb törekvéseként a bürokratikus akadályok elhárítását jelölte meg a vállalkozások útjából.

Kitért arra, hogy az elmúlt egy évben kilenc nagybefektetővel írt alá támogatási szerződést, amelynek nyomán 110 milliárd forintnyi, 5.700 új munkahelyet teremtő beruházás valósult meg.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×