eur:
395.2
usd:
358.04
bux:
72425.57
2024. szeptember 12. csütörtök Mária

Gyurcsány ismét átalakítaná kormányát - a nap legfontosabb hírei

Az InfoRádió értesülése szerint néhány hónapon belül ismét átalakítja kormányát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kabinethez közel álló források közlése alapján távozik posztjáról a kancelláriaminiszter, de Szilvásy György továbbra is felügyelheti majd a nemzetbiztonsági szolgálatokat. A Miniszterelnöki Hivatal élére ismét Kiss Péter kerülhet.

A jelenlegi szociális és munkaügyi miniszter az Inforádióban azt mondta: a konkrét személycserékre vonatkozó információk egyelőre találgatások. Hozzátette ugyanakkor: biztos abban, hogy 2010-ig, a ciklus végéig változik a kormány összetétele.

Szükség van rendészeti államtitkárra

Szükség van rendészeti államtitkárra az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban - mondta az InfoRádióban a tárca új vezetője. Takács Albert azután beszélt erről, hogy a Sándor-palotában átvette kinevezési okmányát az államfőtől. A politikus hangsúlyozta: a rendészeti területnek jelenleg nincs szakmai vezetője a minisztériumban. Hozzátette: nem tervez azonnali személycseréket a tárcánál. Takács Albert szólt arról is, hogy még keresik a megfelelő személyt a Budapesti Rendőr-főkapitányság élére. A volt ombudsman hétfőn teszi le miniszteri esküjét az Országgyűlés előtt.

A kormány erősíteni akarja a jegybank függetlenségét

Előremutatónak nevezte a kormány és a jegybank együttműködését a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a kétszintű bankrendszer létrehozásának 20-ik évfordulója alkalmából rendezett konferencián hangsúlyozta: a kabinet tiszteletben tartja és erősíteni fogja a jegybank függetlenségét. Simor András, a jegybank elnöke a Magyar Bankszövetség rendezvényén arról beszélt, hogy míg az idei a kiigazításé, a következő két év konszolidáció időszaka lesz.

Sólyom László fogadta a spanyol uralkodót

A többi között az energetika, az autóipar és a turizmus területén lát lehetőséget a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére I. János Károly. A spanyol uralkodó erről a spanyol és magyar üzletemberek számára rendezett találkozón beszélt Budapesten. Sólyom László köztársasági elnök arról beszélt: a magyar vállalkozásoknak az infrastruktúra fejlesztésében, valamint a megújuló energiaforrások kiaknázásában van további lehetőségük Spanyolországban.

Nemzetiségi fórum létrehozását javasolja a házelnök

A Magyarországon élő nemzetiségek fórumának létrehozását javasolja az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin azután közölte ezt, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok elnökeivel tárgyalt a parlamentben. A házelnök elmondta: tervei szerint a nemzetiségi fórum rendszeresen összeülne, és a találkozókon lehetőség nyílna a hazai nemzetiségeket érintő stratégiai kérdések megvitatására.
Nem épül meg a közeljövőben az Aquincumi híd

Nem épül meg a közeljövőben az Aquincumi híd, mert a beruházás - a Fővárosi Közgyűlés határozata szerint - nem került be az idei és a következő évi kiemelt projektek közé. A döntés oka a forráshiány, a MÁV ugyanis már elkezdte az Északi Vasúti Összekötő híd felújítását, az unió viszont csak akkor adott volna pénzt a közúti híd megépítésére, ha a két beruházás egyszerre valósul meg. A közgyűlés döntött arról is, hogy uniós forrásokra pályázik a főváros a Szabadság és a Margit felújítására. Demszky Gábor főpolgármester arról számolt be, hogy a 4-es metró építéséhez maximum 260 milliárd forintos közösségi támogatást kaphat a főváros. A képviselők jóváhagyták a Budapest közigazgatási határán túlra közlekedő BKV-járatok tarifáinak módosításáról szóló előterjesztést, amelynek értelmében a BKV érintett járművein ugyanolyan árak lesznek július elsejétől, mint a Volán-buszokon és a MÁV-járatokon.

Nyárra klinikai osztályokat zár be a Semmelweis Egyetem

Osztálybezárásokat tervez egyes klinikáin a Semmelweis Egyetem a nyári időszakban a kiadások csökkentése érdekében. Tullassay Tivadar, az intézmény rektora az InfoRádiónak elmondta: a megtakarításra elsősorban azért van szükség, mert az átalakítások óta ötmilliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodik az egyetem.

Projekttársaságot hozott létre az Emfesz

Projekttársaságot hozott létre az Emfesz Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. egy 2013-ig megvalósuló 2.400 megawatt kapacitású gáztüzelésű erőmű építésre. Góczi István, az Emfesz ügyvezető igazgatója elmondta: az észak-alföldi régióban tervezett beruházás költsége 1,5 milliárd euró, vagyis mintegy 400 milliárd forint.

Ausztria eljárást indít a Feldbachban működő bőrgyár ellen

Osztrák sajtóértesülés szerint közigazgatási eljárás indult a stájerországi Feldbachban működő bőrgyár ellen. A Die Presse című lap azt írta: a gyanú szerint a Boxmark felel legnagyobb mértékben a Rába szennyezéséért. A folyó habzásának ügyében szerdán kezdte meg működését egy közös magyar-osztrák akciócsoport.

Megnyílt a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren

Megnyílt a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc, József Attila-díjas kolozsvári költő nyitotta meg az eseményre írt versével. A könyvhéten átadták a minőségi kiadványokat elismerő Szép Magyar Könyv 2006 verseny díjait; a könyvesboltok Hermész-díját a budapesti Libri Európa kapta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.12. csütörtök, 18:00
Hiller István
a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, a párt választmányi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×