Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Szilvásy István lett az Állami Egészségügyi Központ vezetője

A honvédelmi miniszter elbírálta az Állami Egészségügyi Központ vezetői beosztásaira kiírt pályázatokat, az intézmény főigazgatójának Szilvásy Istvánt kérte fel - közölte a szaktárca.

A főigazgatói és a gazdasági igazgatói helyekre hét-hét pályázatot nyújtottak be, a szakmai testület a főigazgatók közül három pályázót tartott alkalmasnak a posztra - olvasható a közleményben.

A három pályázó közül Szilvásy Istvánt főigazgatónak, a főigazgatói posztra pályázó másik két jelölt közül Drávucz Sándort tudományos és stratégiai fejlesztésért felelős főigazgató-helyettesnek, Grósz Andort katonai főigazgató-helyettesnek kérte fel Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

A honvédelmi miniszter felügyeletével július elsején 1.156 aktív ággyal, és mintegy 2.800 munkatárssal megalakuló Állami Egészségügyi Központ átveszi a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egészségügyi intézményei, az Országos Gyógyintézeti Központ és a két fővárosi MÁV kórház feladatait.

Szilvásy István - Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére - eddig a Belügyminisztérium kórházát irányította.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×