Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Bencze József lesz az új országos rendőrfőkapitány

Bencze Józsefet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának rendészeti főigazgatóját jelöli országos rendőrfőkapitánynak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A miniszterelnök kedden egy sajtótájékoztató keretében mutatta be jelöltjét, akitől azt várja, hogy egy olyan európai rendőrséget hozzon létre, amelyre büszke lehet az ország.

Gyurcsány Ferenc felkészült szakembernek tartja Bencze Józsefet, aki eddig is sikeresen küzdött a feketegazdaság ellen. A kormányfő elmondta azt is, hogy jelöltjét Takács Albert kijelölt rendészeti miniszter is támogatja.

Bencze József elmondta: számára a szabadság, a tisztesség és a rend egymástól elválaszthatatlanok, a legnagyobb feladatának pedig a polgárok bizalmának visszaszerzését tekinti.

Azt ígérte, hogy a jövőben könyörtelenül lép fel a bűnnel és a bűnözéssel szemben a rendőrség, amelynek szerinte politikamentesnek kell maradnia.

Elmondta azt is, hogy időt kér a szükséges személyi és szervezeti változtatások megtételéhez, amelyekről részleteket egyelőre nem árult el.

Fidesz: álláspont később

A Fidesz csak az új országos rendőrfőkapitány szakmai programjának ismeretében alakítja ki álláspontját Bencze József alkalmasságáról.

Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke azt mondta: pártja tudni szeretné, hogy a jelöltnek mi az álláspontja a rendőrség pártpolitikai irányításáról.

Lázár János hozzátette: arra is kíváncsiak, hogyan reagál majd a jelölt, ha a pártok, a kormány vagy a rendészeti miniszter politikai megrendeléseket fogalmaz meg vele szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×