Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.59
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Divatból éheztette magát halálra a várandós asszony?

A túlzásba vitt tisztítókúrák a fogyasztói társadalom jellemzői, és összefüggenek azzal a stresszel is, amit az emberekre szennyként özönlő információk okoznak - mondta az InfoRádió által megkérdezett pszichiáter. Nemrég a rendőrség halva talált egy várandós asszonyt, aki böjtkúrát tartott.

A rendőrség néhány napja talált rá egy családra, amely rendszeresen tartott böjtkúrát. A várandós anya már egy napja halott volt, amikor megtalálták. A családfőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Kiderült, hogy a férfi és az élettársa már napok óta semmit nem ettek, csak folyadékot ittak. Kétéves kislányuk a férfi elmondása szerint azonban rendszeresen evett, gyümölcsöt és anyatejet. A gyermek mindössze hat kilós, jelenleg vizsgálják, hogy kis termetű, vagy alultáplált-e.

Belső Nóra pszichiáter szerint a böjtölés is egy divatirányzat, amelyet mint minden más divatot, sokan túlzásba visznek. Vannak, akik már az aszkétizmustól sem riadnak vissza, csak hogy egy magasabb szinten űzhessék a diétát.

Mint mondta, a mai ember számára az egyik legnagyobb áldás egyben a legnagyobb teher is. Az, hogy az információ gyorsan és szinte korlátlanul eljut hozzánk - például a káros anyagokról, az egészségtelen étkezésről szóló hírek -, stresszt okoz. Ettől pedig mindenki meg akar szabadulni.

Szerinte a böjtölő család férfi tagjának elmeállapotát mindenképpen vizsgálni kell, mert nem valószínű, hogy józanul látta volna tettének következményeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×