Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.59
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A veszteség még Gyurcsány várakozásait is felülmúlta

Egy év alatt majdnem 20 százalékponttal esett az MSZP támogatottságra a választó korú népesség körében. A Szonda Ipsos kutatási igazgatója szerint ez jórészt az egészségügyi intézkedéseknek tudható be.

A miniszterelnök egy évvel ezelőtt mondta el elhíresült balatonőszödi beszédét. Gyurcsány Ferenc akkor érdektelennek nevezte, ha intézkedéseik miatt csak a lakosság 20 százaléka támogatja majd a szocialistákat. Jelenleg a párt támogatottsága 16 százalékos.

Egy éve még 34 százalékon állt a nagyobbik kormánypárt. Az első nagy veszteséget tavaly nyáron szenvedték el a szocialisták, miután nyilvánosságra kerültek az első megszorítások - mondta az InfoRádióban a Szonda Ipsos kutatási igazgatója.

Tavaly augusztusban a szavazásra jogosultak 23 százaléka voksolt volna az MSZP-re.

Závecz Tibor hozzátette: a balatonőszödi beszéd szeptemberi nyilvánosságra kerülése igazán egyik pártnak sem hozott támogatókat, a szocialisták népszerűsége pedig ekkor igen hullámzó volt. Sőt, az utcai események eszkalálódása inkább a szocialistáknak hozott támogatókat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×