Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.93
bux:
145010.72
2026. november 2. hétfő Achilles

Következménye lett az újságíró zaklatásának?

Valóban távozott posztjáról és jelenleg betegszabadságát tölti a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik igazgatója - erősítette meg a nemzetbiztonsági szolgálatok illetékesére hivatkozva a Távirati Iroda a Magyar Hírlap értesülését.

A lap azt írta: a belső szabályok megszegése miatt távozott tisztségéből, és mielőbb nyugdíjba vonulna az az igazgató, aki felelős azért, hogy a Magyar Nemzet újságíróját otthonában keresték fel nemzetbiztonsági tisztek.

Az MTI-nek a forrás cáfolta, hogy a betegszabadságát töltő igazgató távozása és a feltárt szabálytalanság között összefüggés lenne.

A Magyar Nemzet című lap március 24-én írt arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai lakásán keresték fel egyik újságíróját, aki korábban kollégájával Lesencefalun, a kancelláriaminiszter építkezésén járt.

Az ügyben Szilvásy György és az NBH főigazgatója is vizsgálatot indított; ezek még nem fejeződtek be.

Galambos Lajos korábban azt mondta: a tisztek törvényesen végezték munkájukat, de az eljárás nem volt szakszerű, és több ponton megsértette a hivatal belső szabályzatát.

Fidesz: kormányzati káosz

A kormányzati káoszt, a működési zavarokat jól jelzi, hogy sajtóhírek szerint kirúgták a Nemzetbiztonsági Hivatalnak azt a vezetőjét, aki az újságírók zaklatásáért volt felelős - közölte a Fidesz helyettes szóvivője.

Nemrég az NBH és a kormányszóvivői iroda még egymással versengve bizonygatták az újságírókkal szembeni fellépés törvényességét, szakszerűségét - írta Cser-Palkovics András közleményében.

Hozzáteszi: "jó lenne, ha a kormányzat végre valóban felismerné, hogy a nemzet biztonsága kiemelkedően fontos ügy, ezzel nem lehet szórakozni, itt nem lehet kisszerű politikai játszmákat folytatni, önző gazdasági-politikai érdekeket érvényesíteni".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×