Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.93
bux:
145010.72
2026. november 2. hétfő Achilles

Haldoklók menedéke

Tovább terjeszkedik a fővárosban a végső stádiumú rákbetegeket segítő hospice szolgáltatás - jelentette be a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója. Muszbek Katalin elmondta: Csepel után az idén már a dél-pesti régióban is elérhetőek lesznek az állami támogatással működő, az eredetileg a III. kerületben elindított Budapest Hospice Ház szolgáltatásai a fájdalomcsökkentéstől az otthonápoláson át a fekvőbeteg-ellátásig.

Az alapítvány az utóbbi időben regionálisan fejlesztette tevékenységét: korábban Csepelen, idén pedig Pesterzsébeten és Soroksáron épült ki otthonápolási szolgálat - mondta az InfoRádiónak a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója.

A szervezetet általában azok keresik fel, akik a gyógykezelés befejezésével úgy érzik: szakellátás nélkül már nem tudnak megbirkózni a tünetekkel és a fájdalommal.

Az alapítvánnyal a beteg hozzátartozója köthet megállapodást, ezután a beteghez az orvos és az ápoló megy ki először - közölte Muszbek Katalin.

Nagyon fontos, hogy a betegek, ameddig csak lehet, otthon maradhassanak - jelentette ki a főorvos.

Muszbek Katalin hozzáfűzte: a páciensek akkor kerülnek be az alapítvány fekvőbeteg-részlegére, ha otthon már nem lehet megoldani a fájdalomcsillapítást, vagy betegsége miatt zavarttá vált, esetleg ha a hozzátartozók már kimerültek a hosszú ideje tartó folyamatos ápolástól.

A Magyar Hospice Alapítvány vezetője elmondta: minden rákbeteget komplexen kell kezelni a diagnózis pillanatától kezdve, ezért jár pszichológus, lelkész vagy szociális munkás a betegekhez.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozása nagyjából fedezi az otthonápolás költségeit, az alapítvány fekvőbeteg-ellátó részlegének költségeit azonban csupán körülbelül 50 százalékban téríti meg - közölte Muszbek Katalin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×