Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.85
bux:
145219.61
2026. november 2. hétfő Achilles

Meghalt Lőcsei Pál

Életének 86. évében elhunyt Lőcsei Pál, Aranytoll-díjas újságíró - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ).

Lőcsei Pál 1922. január 21-én született Békéscsabán. 1940-1944 között lakatossegédként dolgozott, majd egy fegyveres ellenállási csoport tagja lett. Később a Viharsarok című lap újságírója, majd a Magyar Alföld felelős szerkesztője.

1947-től a Szabad Nép újságírójaként, majd rovatvezetőjeként a lap azon munkatársai közé tartozott, akik a reformpolitika felgyorsítását kívánták előmozdítani.

Mivel támadta az újság szerkesztőinek és a párt vezetésének politikáját, 1954 decemberében eltávolították a laptól. Ezután csatlakozott a Nagy Imre körül kialakult pártellenzékhez.

1956. október 23-án a Magyar Dolgozók Pártja vezetése - Gerő Ernő, Kádár János, Révai József, Marosán György - előtt szót emelt a készülő felvonulás betiltása és a karhatalom esetleges lőfegyverhasználata ellen.

Október 30-án Gimes Miklós és Kende Péter mellett a Magyar Szabadság című lap szerkesztője volt. November 4-én Sopronban egy koalíciós lap szerkesztését készítette elő.

1957 januárjában letartóztatták, 1958-ban a forradalomban való részvétele miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélték. 1962-ben szabadult. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetében családszociológiával foglalkozott, fő témája a válás, a társtalanság és a nők munkavállalása volt.

A nyolcvanas évek közepétől szamizdat publikációi jelentek meg '56 eszméi és céljai jegyében. 1988 óta politikai publicisztikákat és memoárokat publikált napi- és hetilapokban.

A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, beszédet mondott Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésén. 1993-ban Aranytoll-díjjal, 1996-ban Nagy Imre-emlékplakettel, 2003-ban Nagy Imre-érdemrenddel tüntették ki.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×