Lőcsei Pál 1922. január 21-én született Békéscsabán. 1940-1944 között lakatossegédként dolgozott, majd egy fegyveres ellenállási csoport tagja lett. Később a Viharsarok című lap újságírója, majd a Magyar Alföld felelős szerkesztője.

1947-től a Szabad Nép újságírójaként, majd rovatvezetőjeként a lap azon munkatársai közé tartozott, akik a reformpolitika felgyorsítását kívánták előmozdítani.

Mivel támadta az újság szerkesztőinek és a párt vezetésének politikáját, 1954 decemberében eltávolították a laptól. Ezután csatlakozott a Nagy Imre körül kialakult pártellenzékhez.

1956. október 23-án a Magyar Dolgozók Pártja vezetése - Gerő Ernő, Kádár János, Révai József, Marosán György - előtt szót emelt a készülő felvonulás betiltása és a karhatalom esetleges lőfegyverhasználata ellen.

Október 30-án Gimes Miklós és Kende Péter mellett a Magyar Szabadság című lap szerkesztője volt. November 4-én Sopronban egy koalíciós lap szerkesztését készítette elő.

1957 januárjában letartóztatták, 1958-ban a forradalomban való részvétele miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélték. 1962-ben szabadult. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetében családszociológiával foglalkozott, fő témája a válás, a társtalanság és a nők munkavállalása volt.

A nyolcvanas évek közepétől szamizdat publikációi jelentek meg '56 eszméi és céljai jegyében. 1988 óta politikai publicisztikákat és memoárokat publikált napi- és hetilapokban.

A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, beszédet mondott Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésén. 1993-ban Aranytoll-díjjal, 1996-ban Nagy Imre-emlékplakettel, 2003-ban Nagy Imre-érdemrenddel tüntették ki.