eur:
396.1
usd:
359.52
bux:
71885.64
2024. szeptember 11. szerda Teodóra

Fáklyához nyúlnak a rendőrök - a nap legfontosabb hírei

Elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés. Az idén mintegy 200 pályázatot írnak ki az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül. Budapesten változtatási tilalmat rendelt el a János kórházra és környékére a XII. kerületi önkormányzat. A nap legfontosabb hírei.

A változtatás értelmében az adóhivatal felhatalmazást kap arra, hogy az eddiginél szélesebb körű ellenőrzési módszerekkel vizsgálja azokat, akik nem vállalják, hogy legalább a jövedelemminimum után megfizetik az adót.

A törvény azt is meghatározza, hogy az egyes adózói csoportoknál mennyi a nyereségminimum.

Ha a vállalkozás ezt nem éri el, akkor vagy bevallás-kiegészítést nyújt be, vagy megfizeti az adót a minimum-nyereség, vagyis a bevétel két százaléka után.

Nem értik a britek, mit mondunk

A magyar agrártárca szóvivője szerint félreértelmezte a brit sajtó a magyar főállatorvos-helyettesnek az év eleji, angliai madárinfluenza járvány kitörésének okairól szóló nyilatkozatát.

Dékány András az InfoRádióban hangsúlyozta: Bognár Lajos csak elvi lehetőségről beszélt a Sunday Telegraph című brit konzervatív lapnak, amikor azt mondta: elképzelhető, hogy egy vágásra küldött pulykaszállítmány hordozza a H5N1-es vírust.

A szóvivő közölte: a vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy nem Magyarországról származik az Angliában járványt okozó vírus, és a brit állatorvosok sem találtak bizonyítékot a magyar eredetre.

A Sunday Telegraph vasárnap azt írta: Magyarország hivatalosan elismerte, hogy származhatott a területéről a vírus, amely miatt februárban 159 ezer pulykát öltek le egy angliai telepen; a tulajdonos brit Bernard Matthews cégnek Magyarországon is vannak érdekeltségei.

Kétszáz pályázat

Az idén mintegy 200 pályázatot írnak ki az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül - jelentette be a fejlesztéspolitikai kormánybiztos.

Bajnai Gordon a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén elmondta: március óta - az addig megjelent pályázatokra - 1.500-an jelentkeztek, és összesen mintegy 20 milliárd forintot igényeltek a kis- és közepes vállalkozások.

A Fidesz szerint nincs gazdaságélénkítő hatása az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázatoknak.

Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke úgy fogalmazott: sem szakmai, sem pártpolitikai konszenzus nincs a nemzeti fejlesztési terv mögött.Budapesten változtatási tilalmat rendelt el a János kórházra és környékére a XII. kerületi önkormányzat.

A szocialista Élő Norbert úgy vélte: a döntéssel a jobboldali többség megakadályozza a több mint százéves kórház korszerűsítését, és konzerválja a jelenlegi, nemkívánatos helyzetet.

Kosztolányi Dénes, a kerület fideszes önkormányzati képviselője azt mondta: a változtatási tilalommal az önkormányzati vagyont akarják megóvni, és meg akarják akadályozni, hogy műemlék-épületeket bontsanak le.

Rendőrtüntetés

Fáklyás demonstrációt tartanak a fegyveres és rendvédelmi szféra dolgozói június 1-jén, hogy felhívják a figyelmet a rossz bérhelyzetükre és munkakörülményeikre.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke elmondta: a szakszervezet az idei évre 8 százalékos keresetnövekedést szeretne elérni az általa képviselt munkavállalóknak.

Kónya Péter hozzátette: tiltakoznak a kormánynak a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítására vonatkozó tervei ellen is.

Hangsúlyozta: a jogszabály változtatása érintené egyebek mellett az illetményrendszert, valamint a szolgálati nyugdíjba vonulás kérdését.

Talabér Zoltán, a polgári védelmi dolgozók szakszervezetének vezetője arról beszélt, hogy a jelenlegi munkakörülményeik és eszközeik állapota miatt veszélyben van testi épségük.

Gázolajár-emelés

Literenként legalább 3, de akár 5 forintos gázolajár-emelést is elképzelhetőnek tartanak a Portfolio.hu elemzői.

Az internetes lap emlékeztet: a múlt héten emelkedett a nyersolaj ára, ezért a nemzetközi piacokon az üzemanyagok jegyzésárai is felfelé mozdultak el.

A portfolio.hu szerint a benzinár várhatóan nem változik a héten.Szlovákiában hamis tanúzás és hamis eskü gyanúja miatt vádat emeltek Malina Hedvig ellen.

A Nyitrán tanuló csallóközi egyetemista azt állítja, hogy tavaly augusztusban két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt.

A szlovák rendőrség az ügyet azzal zárta le, hogy a lány kitalálta a történetet.

Malina Hedvig ügyvédje később a rendőrségi és az ügyészségi eljárás jogszerűségét bírálva az alkotmánybírósághoz fordult, a testület azonban elutasította panaszát.

Ha a diáklányt a bíróság bűnösnek találja, hamis tanúskodás miatt 5 év szabadságvesztésre is ítélheti.

Címlapról ajánljuk

Magyarics Tamás az elnökjelölti vitáról: Trump szokatlanul visszafogott volt, Harris végre megmutathatta magát

A vita nem dönti el a Kamala Harris és Donald Trump közötti versenyt, bár az első kommentárok szerint az alelnök jobban szerepelt, mint riválisa – mondta az InfoRádióban az ELTE emeritus professzora, aki szerint, ha lesz újabb vita, akkor ott majd kiegyensúlyozottabb lehet a műsorvezetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.11. szerda, 18:00
Bartal Tamás
a Magyar Közút Nonprofit Zrt igazgatósági elnöke, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×