Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.17
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

A háttérből irányító Molnár Lajost többször megfenyegették

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája cáfolta a Magyar Hírlap értesülését, miszerint Molnár Lajos lemondott tárcavezető tanácsadóként dolgozna a jövőben a hivatalban. A lap azt állította, hogy munkájáért félmillió forintot kap a szakember.

Sem most, sem a jövőben nem áll majd az egészségügyi tárca alkalmazásában Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter. Ezt közölte a tárca sajtóosztálya az InfoRádióval, miután a Magyar Hírlap arról számolt be, hogy az április elején lemondott miniszter tanácsadóként dolgozhat majd tovább a hivatalban havi félmillió forintos fizetésért.

Más hírforrások szerint pedig nemhogy dolgozik a politikus a hivatalban, még saját irodát is kapott. A tárca sajtóosztályán az InfoRádió kérdésére elmondták: Molnár Lajos több fenyegetést kapott írásban és szóban, ezért a tárca egy hónapra biztosít neki egy autót sofőrrel. A kiadásokat a minisztérium vállalta magára.

Olcsóbb mint a Köztársasági Õrezred

Úgy tudjuk a volt miniszter most azt a Saab gépkocsit használhatja, amelyet az év elején még túl öregnek talált, így lecserélte egy új Audi A6-osra.

A sajtómunkatársak nem tudták megmondani mennyibe kerül az autó sofőrrel együtt egy hónapig. Szerintük mindenestre ez olcsóbb megoldás mintha a Köztársasági Õrezred biztosítja a védelmet. A nemzetbiztonsági szolgálatok illetékese nem cáfolta az InfoRádiónak a fenyegetések hírét.

A háttérből irányít

Információink szerint egyébként Molnár Lajos lemondása nem jelenti azt, hogy végleg visszavonult. Kormányzati források elmondták: a több-biztosítós reform folyamatát a háttérből irányítja a szakember.

Az SZDSZ által néhány hete bemutatott vegyes egészségbiztosítási modell például szinte teljességében a Molnár Lajos által korábban leírt vázlatokon alapul.

Nem partner a halogatásban

Az InfoRádió úgy értesült, hogy ötletekért, tanácsért gyakran megkeresi a tárca a korábbi minisztert, aki továbbra is részt vállal a reform folytatásában. Véleményére a lovasberényi koalíciós tárgyaláson is számítottak a kormánypártok.

A Világgazdaságnak azt nyilatkozta: a több-biztosítós modell halasztásban egy ideig partner volt, de a halogatásban nem tud az lenni.

Lovasberényben világosan kiderült, a liberális kompromisszumos elképzelésen kívül nincs más megvalósítható javaslat, olyan, amely a két párt által közösen akart célokat megvalósíthatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

A banki ügyfelek túlnyomó többsége használ banki mobilalkalmazást; ezen belül közel háromnegyedük számára ez jelenti a fő banki ügyintézési csatornát. De mitől bízzuk rá a pénzünket egy szolgáltatóra, és mitől lesz az ügyfél számára jó a mobilbanki app? A 21 Kutatóközpont 1000 banki ügyfelet vizsgáló online kutatása a bankolási szokásoktól a neobankok megítélésén át a biztonsági elvárásokig vizsgálja a digitális ügyfélkapcsolatot. A részletes eredményeket a Portfolio Banking Technology 2026 konferenciáján mutatjuk be november 10-én.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×