Infostart.hu
eur:
368.16
usd:
317.92
bux:
146437.81
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Stumpf: "Már nem lehet hibázni"

Orbán Viktor országjáró körútjának egyik célja lehet, hogy új szövetséget építsen ki a fideszes önkormányzati vezetőkkel, akik nem feltétlenül értenek egyet a párt mostani stratégiájával - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég Alapítvány elnöke.

Stumpf István kifogásolta, hogy a Fidesz az elmúlt időszakban csak szóvivőin keresztül kommunikált az emberekkel. Ennek köszönhetően a többség szemében csak a két fiatal politikus képében jelenik meg a párt. A szóvivők pedig egy "iszapbirkózásban" vesznek részt, nem pedig elvek, értékek vagy programok képviselői.

A májusi tisztújító kongresszus előtt Orbán Viktor pártelnök országjáró körútra indult, hogy ismertesse programját. Stumpf István szerint azért, hogy bemutassa: a Fidesz fel tud mutatni egy alternatív programot. A Fidesszel szemben ugyanis többször felmerült, hogy a párt túl sok teret enged a morális konfrontációnak, és keveset a szakmai építkezésnek.

De az is lehet, hogy az elnök ezt az alkalmat használja fel arra, hogy a párt új szövetséget kössön, hogy elemezze a helyi politikai történéseket, és ezek alapján módosítsa a párt programját.

Minden szónak súlya van

A politológus a kormányzati politika kapcsán elmondta: a korábbi kommunikációs politizálás után most minden szónak és intézkedésnek súlyos következménye van.

A Gyurcsány-kormány már a kezdetektől túlértékelte a kommunikáció jelentőségét - mondta Stumpf István, aki szerint azonban ha a tartalom hiányzik ebből, az problémákat okozhat. Tony Blair mintájára a kommunikációs szakembereik azt hiszik, hogy ha képesek uralni a médiafelületet, azzal minden meg van oldva.

Jelenleg azonban, amikor a megszorító intézkedések hatásai már az emberek mindennapjait is befolyásolják, nem lehet hibázni. Ezzel a kommunikáció is új szakaszba lépett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×