Infostart.hu
eur:
368.19
usd:
317.65
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Szilvásy vizsgálatot indított a titkosszolgálatnál az újságírók ügyében

Vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál a kancelláriaminiszter az építkezésénél járt újságírók ügyében.

Szilvásy György elmondta: természetesnek tartja és megérti, hogy az újságírók csak a munkájukat végezték, amikor felőle érdeklődtek, de - véleménye szerint - ugyanígy jártak el a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai is.

A kancelláriaminiszter szerint a hivatalnak kötelessége, hogy amennyiben egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló személyről valakik információkat próbálnak gyűjteni, ellenőrizze, hogy valójában kik és milyen célból teszik ezt.

Szilvásy György úgy fogalmazott: egy demokráciában az újságíróknak szabadon és háborítatlanul kell dolgozniuk, ezért az ügy részleteinek tisztázása érdekében vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál.

A Magyar Nemzet szombati számában azt írta: a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai felkeresték a lap újságíróját két hónappal azután, hogy egy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter építkezésén járt.

A Nemzetbiztonsági Hivatal Távirati Irodához hétvégén eljuttatott közleményében azt hangsúlyozta: a látogatás célja az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot megnyugtatóan lezárják.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Mihez képest nincs több gyerek? Nincs az a családpolitika, amely pótolni tudná a meg nem született anyákat

Mihez képest nincs több gyerek? Nincs az a családpolitika, amely pótolni tudná a meg nem született anyákat

Egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon, a jelenség mögött azonban összetettebb kép áll annál, mint amit fel szoktunk vázolni. A csökkenésben ugyanis a termékenység alakulásánál is nagyobb szerepet játszik a szülőképes korú nők létszámának fogyása és a korösszetétel átalakulása. Mivel nincs olyan ösztönző rendszer, amely képes lenne pótolni a meg nem született anyákat, így a jelenlegi korstruktúrában már a népességfogyás lassítása is stratégiai győzelemmel ér fel. Mindeközben a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, így a meglévő támogatások mellett olyan új családpolitikai eszközre is szükség lenne, amely a korábbi gyermekvállalást ösztönzi.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×