Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál

Nem vonhatják felelősségre a móri bírát, ha tévedett

A bírót nem lehet felelősségre vonni a téves ítélet miatt, a móri ügyben pedig le kell vonni a tanulságokat - jelentette ki a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Fővárosi Bíróság elnökével egyetértésben.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke az InfoRádiónak elmondta: egy friss felmérés szerint a megkérdezettek több mint 70 százaléka most is bízik az igazságszolgáltatásban.

Lomnici Zoltán hozzátette: a móri ügy tanulságait le kell vonni, ha hivatalosan befejeződik a nyomozás, és kiderül, hogy téves ítélet született. Emellett általánosságban is át kell tekinteni az elmúlt évek gyakorlatát az ellentmondó ítéletekkel kapcsolatban.

Még nem szabad értékelni

Szakember most még felelősséggel semmilyen értékítéletet nem mondhat, hiszen nem lehet még tudni, hogy mi lesz a nyomozás végeredménye, bár nagyon komoly az ellentmondás a jogerős ítélet szövege és a mostani információk között - mondta Lomnici Zoltán.

Ezeket a nyomozás során fel kell oldani, be kell fejezni az eljárást, és csak ezután lesz olyan helyzetben a bíróság, hogy szembenézzen a saját hibáival - közölte a szakértő.

"A bíró esetében mindig azt kell vizsgálni, hogy betartotta-e az eljárási szabályokat, volt-e bírói mulasztás az ügyben, mert önmagában a tévedés tényéért a világ egyetlen bíróját nem lehet felelősségre vonni, hiszen senki sem tévedhetetlen" - jelentette ki a Legfelső Bíróság elnöke.

Voltak közvetlen bizonyítékok

A bírónak arra van lehetősége, hogy a nyomozás eredményét ne fogadja el, ha pedig kételye támad, újabb nyomozást rendeljen el.

Bár többször felmerült, hogy a móri ügyben csupán közvetett bizonyítékok voltak, a szakértők ezt cáfolják, hiszen többek között a felismerő tanúvallomások nem számítanak annak - mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Nagyon bonyolult az ügy - tette hozzá Lomnici Zoltán.A Fővárosi Bíróság elnöke az InfoRádiónak elmondta: "ha egy bíró a tisztességes és korrekt eljárást lefolytatja, és a rendelkezésre álló bizonyítékokból arra a következtetésre jut, mint Kaiser esetében, akkor nincs más lehetősége, mint az elítélés".

Gatter László úgy véli, furcsán hangozhat, de a bíróság eljárása korrekt volt, és az akkor rendelkezésre álló, zárt láncot alkotó bizonyítékok alapján nem lehetett más döntést hozni.

Nincs következménye, csak tanulságai

A Fővárosi Bíróság elnöke hozzátette: az eljárásjogi törvény szempontjából kell foglalkozni az eset tanulságaival, vagyis meg kell vizsgálni, hogy megfelelő-e a jogszabály, vagy esetleg több jogot kell biztosítani az eljárást lefolytató bírónak.

A móri ügyet vizsgáló bíró biztosan érezte a lelki nyomást, de ez nem jelentette azt, hogy mindenáron elítélni vagy felmenteni akar valakit - mondta Gatter László.

Semmilyen következménnyel nem jár, ha bebizonyosodik, hogy a bíró téves döntést hozott - jelentette ki a Főrvárosi Bíróság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×