Infostart.hu
eur:
355.05
usd:
311.63
bux:
139423.6
2026. június 30. kedd Pál

Sólyom Erdélyben lesz a zászlófelvonás alatt

Erdélyi magánlátogatása miatt nem vesz részt a március 15-ei Kossuth téri zászlófelvonáson Sólyom László köztársasági elnök.

A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint az eset miatt jogértelmezési vita alakult ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országgyűlés Hivatala között.

Sólyom László hivatala szerint a magánlátogatás nem jelenti az államfő akadályoztatását, ráadásul a zászlófelvonás nem közjogi esemény, így nem kell átadni senkinek a köztársasági elnöki funkciót.

Az Országgyűlés Hivatala ezzel ellentétben úgy véli: ha Sólyom László nem lesz jelen március 15-én a zászlófelvonáson, akkor Szili Katalinnak kellene helyettesítenie őt.

Az MTI értesülése szerint az államfő úgy döntött: Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt kéri fel arra, hogy az ünnepségen lássa el feladatait. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal jelezte a Miniszterelnöki Hivatalnak Sólyom László kérését, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vállalta a helyettesítést.

Nem is, pedig dehogy!

Ezzel szemben Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője azt közölte: a nemzeti lobogó felvonását törvény írja elő nemzeti ünnepeken, ugyanakkor a jogszabály a kapcsolódó protokolláris eseményeket nem szabályozza.

A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint az államfő közreműködése a zászlófelvonáson - a díszzászlóalj megtekintése és az engedély megadása a nemzeti lobogó felvonására - nem köztársasági elnöki hatáskör gyakorlása, hanem az államfő személyéhez kapcsolódó protokolláris cselekmény.

Ezért ilyen esetben nem merül fel az alkotmány köztársasági elnök helyettesítésére vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása. Az államfő protokolláris cselekményeinek helyettesítésére pedig nincs szükség - fejtette ki Kumin Ferenc.

Olyan eset a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy az államfő nem vett részt a zászlófelvonáson.

Felelősségteljes érdeklődéssel

Az Országgyűlés elnökének kabinetirodája közölte: Szili Katalin "felelősségteljes érdeklődéssel követi a március 15-ei központi állami ünnepségekkel összefüggő, az egyes közjogi szereplők megjelenésére és ottani feladataira vonatkozó, változó híreket".

"E helyzetnek és vitának a parlament elnöke sem kezdeményezője, sem ösztönzője nem volt. Álláspontját a köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel személyesen közölte. (...) ezért ebben az értelmezési vitában nyilvánosan és személyesen a továbbiakban nem kíván részt venni" - fogalmaz a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×