Infostart.hu
eur:
367.83
usd:
317.19
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Répássy kihallgattatná a kancelláriaminisztert

Kiegészítést rendelt el Répássy Róbert feljelentése ügyében a Fővárosi Főügyészség - közölte a szervezet szóvivője.

Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő egy hete államellenes és terrorcselekmények előkészülete miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a kancelláriaminiszter nyilatkozatai alapján.

A politikus akkor azt mondta: "Negyedik hete halljuk Szilvásy György több alkalommal több változatban előadott történeteit, állami vezetők meggyilkolására készülő szélsőségesekről, fegyvereket beszerző és lőgyakorlatokon résztvevő emberekről, akik középületeket akarnak elfoglalni és meg akarják zavarni a március 15-i ünnepségeket. (...) Negyedik hete jogosan tehető fel a kérdés, hogy ha tudnak ilyen készülő, állam elleni bűncselekményekről, vagy terrorcselekmények előkészületeiről, akkor miért nem indítanak eljárást ezek ellen a személyek ellen, miért nem veszik őket őrizetbe".

Répássy Róbert közölte: a Fidesz a feljelentéssel ennek a hisztériakeltésnek a végére akar pontot tenni, hiszen ha valósak a terrorfenyegetésről szóló kormányzati információk, akkor a nyomozóhatóságnak meg kell indítania a büntetőeljárást, tekintettel arra, hogy az említett cselekmények előkészülete is bűncselekménynek számít.

Nyakó István, az MSZP szóvivője a feljelentés kapcsán korábban annyit mondott: Répássy Róbertnek nem a kormánnyal és nem Szilvásy Györggyel van vitája, hanem az ombudsmanokkal, akik a Nemzetbiztonsági Hivatalban betekintettek azokba a szigorúan titkos iratokba, amelyek megalapozták a kancelláriaminiszter nyilatkozatait.

A Fővárosi Főügyészség határozatára reagálva Répássy Róbert azt mondta: amint megkapja a dokumentumot, indítványozza a hatóságnak Szilvásy György kihallgatását.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×