Infostart.hu
eur:
367.72
usd:
317.06
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Ismeretlenek kiáltványa a kormány ellen

Pár tucat civil vállalkozó fizetett politikai hirdetés formájában kiáltványt tett közzé a Polgári Magyarországért a Magyar Hírlapban. A magukat polgári demokratáknak valló egyesület intézőbizottságának vezetője szerint az ellenzéki pártokkal szeretnének szorosabb kapcsolatot létrehozni.

Kubovicz Tamás az InfoRádiónak azt mondta: a jobboldalnak határozottabban ki kellene állnia a szabad tulajdon és a piacgazdaság mellett, ugyanis a Fidesz jelenleg államközpontú politikát folytat.

Elmondta azt is, hogy bár informális kapcsolatban vannak az ellenzéki pártokkal, hirdetésükkel az volt a céljuk, hogy a jobboldalt a szabad piacgazdaság, a magántulajdon és a kapitalizmus melletti kiállásra késztessék. Szerinte a jobboldaliak, főleg a Fidesz jelenleg államközpontú politikát folytat.

A hirdetésben a többi mellett az szerepel, hogy a jelenlegi politikai elit zsákutcába juttatta Magyarországot, az MSZP-SZDSZ kormány pedig teljes mértékben alkalmatlan a helyzet orvoslására. A többi mellett előrehozott választásokat követelnek, valamint azt, hogy a miniszterek büntetőjogi felelősséggel tartozzanak a költségvetés helyzetéért.

Meg akarják akadályozni az országgyűlési képviselők pozícióhalmozását, valódi egészségügyi reformot akarnak az ingatlanspekuláció helyett, emellett jelentős adócsökkentést követelnek.

A polgári demokraták egy egyesületbe tömörültek, jelenleg néhány tucat tagjuk van. Később azonban párttá akarnak szerveződni - mondta Kubovicz Tamás. A hirdetést azonban a tagok nem írták alá, csupán egy e-mail címet közöltek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő mérésének fejlődése és a technológia gyorsulása alapjaiban változtatta meg a döntéshozatal ritmusát – a pénzügyi szektorban ez különösen jól megfigyelhető. A mesterséges intelligencia valós idejű jelzéseket képes előállítani, ám az átgondolatlan bevezetés komoly kockázatokat rejt, ha a szervezetek döntési struktúrái nem igazodnak az új sebességhez. A siker kulcsa nem az, hogy minden folyamatot felgyorsítsunk, hanem hogy tudatosan döntsük el: mikor érdemes az AI tempójához igazodni, és mikor kell megőrizni a lassabb, emberi döntési ritmust. A mesterséges intelligencia következő korszakát így nem feltétlenül a technológia fejlődése, hanem az ember tudatos megjelenése fogja meghatározni a folyamatokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×