Infostart.hu
eur:
366.92
usd:
316
bux:
148234.55
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

"Gyurcsány merészen cselekedett"

Az MSZP elnökségi tagja szerint nem tekinthető ultimátumnak, hogy Gyurcsány Ferenc 75 százalékos támogatottsághoz kötötte pártelnökségét. Mandur László szerint indokolt volt a kiemelt támogatásra formált igény.

Mandur László az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: Gyurcsány Ferenc szándéka nem nyomásgyakorlás volt, csupán a személyét övező bizalomról kívánt megbizonyosodni.

A szocialista politikus hangsúlyozta: különösen fontos az összetartás a mostani időszakban, amikor a kormány számos kihívás előtt áll. Példaként említette az átfogó reformprogramokat, valamint a megszorító intézkedésekből fakadó elbizonytalanodást.

Mandur László merész politikusnak nevezte Gyurcsány Ferencet, aki miniszterelnökként jogosan kért erős támogatottságot a pártelnökséghez.

Az MSZP budapesti kongresszusa szombaton választotta Gyurcsány Ferencet a párt elnökévé.

A kormányfő korábban azt mondta: csak abban az esetben fogadja el a vezetői megbízatást és marad miniszterelnök, ha a szavazatok legalább 75 százalékát megkapja.

A küldöttek csaknem 90 százaléka szavazott arra, hogy Gyurcsány Ferenc legyen a szocialisták új elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×