Infostart.hu
eur:
366.92
usd:
316
bux:
148234.55
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Nem diktálhat minden kérdésben az MSZP vezérkara

Rendkívül jelentősen módosult az MSZP alapszabálya - mondta Steiner Pál, az alapszabály-szerkesztő bizottság vezetője a pártkongresszus helyszínén szombaton.

A kongresszusi küldöttek nagy többséggel támogatták a legtöbb módosító javaslatot, de azt nem fogadták el, hogy a felsőbb pártszervezet megsemmisíthesse az alsóbb pártszervezetek előzetes egyeztetési eljárásban született döntését - közölte a politikus.

A módosított alapszabály szerint kötelező lesz ezután felállítani választókerületi társulást, regionális tanácsok szervezésére pedig lehetőséget biztosít a dokumentum.

A dokumentum nem szabja meg, hogy pontosan hány elnökhelyettest és alelnököt választhat a kongresszus. Erről a kérdésről a jelölőbizottság javaslatára dönthet a párt legfelső döntéshozó szerve.

Steiner Pál azt mondta: a párt nyitottságának erősítése volt az alapszabály-módosítás célja, megteremtették annak lehetőségét, hogy a párttagok minél szélesebb körben működhessenek együtt a társadalom egyes csoportjaival, civil szervezetekkel.

Megjegyzete: a módosítással korszerűsítették a platformokra és a tagozatokra vonatkozó szabályokat. Ezeknek a szervezeteknek még több lehetőségük lesz arra, hogy véleményük bekerüljön a döntéshozatalba.

Steiner Pál közölte: a kongresszus többsége támogatta, de kétharmada nem fogadta el, hogy bekerüljenek a dokumentumba az egyeztetési eljárásra és a megsemmisítésre vonatkozó szabályok.

Egyezetési eljárásra kiemelt politikai kérdésekben utasíthatta volna a felsőbb pártszervezet az alsóbbat. Az utóbbi szervezet döntését semmisíthette volna meg a felsőbb pártszervezet.

A tagfelvételi eljárás úgy alakul át, hogy a pártba való belépéshez két ajánló kell. Az alapszabály szerint a helyi szervezet mérlegelhetné az új tag belépését, elutasító döntés esetén a tagjelölt a területi etikai egyeztető bizottsághoz fordulhatna, és a testület új eljárás lefolytatására is utasíthatja a helyi szervezetet.

Az alapszabály nevesíti, hogy az MSZP társult ifjúsági szervezete a Fiatal Baloldal.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×