Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
311.9
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Demszky: nehéz év áll Budapest előtt

Nehéz költségvetési év előtt áll Budapest, kevesebb pénz jut a főváros működtetésére 2007-ben, mint tavaly. Ezért racionalizálni kell az intézményrendszert, és végre kell hajtani az eddig halogatott reformokat - mondta a főpolgármester.

Demszky Gábor szerint mindezek miatt ágyszámleépítésekről, iskolaösszevonásokról és csökkenő színházi támogatásokról kell dönteniük, illetve jelentős költségmegtakarítási eszközökhöz kell folyamodniuk.

Mint mondta, összességében 12,5 milliárd forintnyi hiányt kell elosztaniuk az egyes ágazatok között.

A főpolgármester hangsúlyozta: a nehéz költségvetési év nem Budapest hibája, de tudja, hogy a főváros sem húzhatja ki magát az állami megszorítások alól.

A költségvetés tervezése jelenleg is zajlik, az első munkaváltozat a jövő hét elején kerül a képviselőcsoportok elé, a fővárosi közgyűlés február végén fogadhatja el - mondta a Demszky Gábor.

Budapest befizet az államháztartásba

A főpolgármester közölte: 2006-ban a budapesti adófizetők és a cégek a teljes állami költségvetési bevétel mintegy egyharmadát, 2.200 milliárd forintot fizettek be az állami költségvetésbe. Ám a főváros ennek az összegnek csak az egytizedét kapja vissza, így Budapest az államháztartás nettó befizetője.

A színházak összbevétele 2006-ban mintegy 11 milliárd forint volt. Ebből két év alatt körülbelül 8-10 százalékot kívánnak elvonni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×