Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
310.88
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Válaszolt a kancellária az augusztus 20-i tragédiával kapcsolatos vizsgálatra

A kormány már elrendelte, illetve előkészítette azokat az intézkedéseket, amelyeket az ombudsmanok javasoltak az augusztus 20-i vihar után - áll a Miniszterelnöki Hivatal válaszában, amelyet az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének jelentésére küldött a kancellária. A tűzijáték elején kitört viharban öten meghaltak, több száz ember pedig megsérült.

A Kormányszóvivői Iroda által közzétett dokumentumban hangsúlyozzák: a kabinet pontosította a nemzeti és állami rendezvények előkészítésének, operatív irányításának rendjét.

Emellett újraszabályozta a meteorológiai szolgálat és a katasztrófavédelem közötti együttműködés rendjét. A kancellária közölte: előkészítettek több más, a veszélyek előrejelzésére és megelőzésére szolgáló rendeletet is.

A Lenkovics Barnabás és Takács Albert által hivatalból végzett vizsgálat szerint sorozatos hibák voltak a tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában, és megállapította, hogy a tűzijáték megrendelője, a Miniszterelnöki Hivatal az elsőszámú felelős a történtekért.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×