Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
312.85
bux:
148349.88
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Gázártámogatást ígértek a tolvajok

Trükkös lopással jutott hozzá egy 74 éves asszony megtakarított pénzéhez Debrecenben két nő - közölte a rendőrség.

Az eset még szerdán történt, a tolvajok délelőtt csengettek be az idős nő házába azzal, hogy az asszonynak gázártámogatást hoztak. Bár a nő nem gázzal fűtött, beengedte őket a nyári konyhájába.

A két nő azt mondta, ha az idős asszony számlával tudja igazolni, hogy a fűtéséhez fát vett, ötezer forint fűtéstámogatást adnak neki.

Miközben a két nő látszólag a segélyhez szükséges papírok kitöltésével foglalkozott, kifigyelték, hogy az idős asszony hol tartja pénzét, majd figyelmét elterelve mintegy egymillió kétszázezer forintjával, illetve ékszereivel távoztak.

Az idős asszony csak órákkal később észlelte a történteket.

Címlapról ajánljuk
A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában
Tudósítónktól

A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Oroszország továbbra is az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti Európa és az egész nemzetközi rendszer számára. A politikus ezért az orosz diplomaták mozgásának korlátozását és az orosz állampolgárok számára kiadott vízumok számának csökkentését sürgette. A diplomáciai vezető úgy véli, hogy az EU-ban dolgozó több mint kétezer orosz diplomata legalább 40 százaléka kémkedik Moszkvának.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×