Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az internetes utazásszervezés veszélyei

Az interneten szervezett utazásoknál figyelni kell arra, hogy a transzfert és a szállást is ugyanannál a szolgáltatónál fizessük be, mert csak erre az esetre vonatkoznak speciális jogi garanciák.

Amikor a fogyasztó egy utazási irodában befizet egy útra, egyidejűleg vesz igénybe két szolgáltatást: egy egyszerű utazási csomagban megvásárolja a repülőjegyet és a szállást is - mondta a  Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke az InfoRádióban.

Az ezt szabályzó jogszabály világosan meghatározza, hogy milyen jogai és kötelezettségei vannak a szerződést megkötő két félnek - tette hozzá.

Abban az esetben, ha a fogyasztó interneten szervezi az utazást, előfordulhat, hogy az általa kiválasztott irodánál megvásárolja a szállást, majd a honlap útmutatását követve ellátogat egy másik honlapra, ahol a transzfert intézheti.

Elég valószínű azonban, hogy a két szolgáltatást két különböző cégtől veszi igénybe - mondta Baranovszky György.

Ekkor már nem érvényes az utazási csomagra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezés - hangsúlyozta a fogyasztóvédő.

A problémát az Európai Unió szakértői már felfedezték, épp most folyik az utazókat hatékonyabban védő jogszabályok kidolgozása - tette hozzá az ügyvezető elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×