Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Gyurcsány pártelnökségéhez "kétség sem férhet"

Egyelőre Gyurcsány Ferenc az egyedüli jelölt az MSZP elnöki posztjára - közölte Juhász Ferenc. A párt alelnöke szerint komoly politikai észérv szól amellett, hogy megegyezzen a miniszterelnök, illetve a nagyobbik kormánypárt elnökének személye.

"A miniszterelnök pártelnökségéhez, most ebben a pillanatban kétség nem férhet" - jelentette ki az MSZP országos alelnöke a párt heves megyei szervezetének tisztújító ülése előtt.

Juhász Ferenc közölte: személyes véleménye szerint komoly politikai észérv szól amellett, hogy megegyezzen a miniszterelnök, illetve a nagyobbik kormánypárt elnökének személye.

"Az állandóság egyet jelent a vereséggel. Ennek elkerülését szolgálja, a többi között, az alapszabály módosítása is" - tette hozzá a szocialista alelnök. Ezzel kapcsolatban vitatta azokat az értékeléseket, miszerint a módosítás szűkítené a párt belső demokratizmusát.

Ugyanakkor azt nem engedhetik meg maguknak, hogy az MSZP nevében és helyette, adott esetben párton kívüliek képviseljenek a szocialista párttal ellenétes álláspontot a párt platformjaként és tagozataként - szögezte le Juhász Ferenc.

Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×