Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Lendvai: felvesszük a kesztyűt a Fidesszel

Ha a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson pozitív döntés születik egy-egy témában, akkor azt a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ha a népszavazás sikeres lesz bizonyos kérdésekben, akkor a kormány beterjeszti a parlament elé azokat a törvényeket, amelyekről azok szólnak. "Hogy persze a konkrét törvény megvalósítását ki hogyan képzeli el, az valóban az előterjesztő dolga, de nem hághatja át a népakaratot" - mondta a szocialisták frakcióvezetője.

Hozzátette: a kormányoldalnak azonban addig agitálnia kell. A népszavazásokra ugyanis a törvény által meghatározott határidők miatt csak nyáron vagy ősszel kerülhet sor, addig pedig meg kell adni a megfelelő információkat a többi mellett a gyógyszerárusításról, a felsőoktatásról, a nyugdíjról.

"Előtte agitálunk. Felvesszük a kesztyűt"- jelentette ki Lendvai Ildikó, hozzátéve: eddig kevésbé voltunk hatásosak a reformok magyarázatában, de mire a népszavazásra sor kerül, nyárra vagy őszre már egy kicsit előre haladunk".

Koalíciós vita?

Nem tartja tragikusnak az MSZP parlamenti frakcióvezetője azt, hogy az Egészségügyi Minisztérium listája a kórházi ágyszámokról nem egyezik meg azzal, mint ami a szocialisták részvételével is megtartott egyeztetéseken körvonalazódott.

Lendvai Ildikó hangsúlyozta, hogy a tárca listája csak ajánlás, a döntést pedig szakmai alapon a regionális egészségügyi tanácsok hozzák meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×