Infostart.hu
eur:
355.59
usd:
311.73
bux:
140273.45
2026. július 2. csütörtök Ottó

Hárommillió liter víz egymilliárd forintért

Többszöri leállás után várhatóan 2007 második felére befejeződhet a budafoki víztorony építése - mondta az InfoRádiónak Lévai Zsuzsa, a Fővárosi Vízművek szóvivője. A torony mintegy egymilliárd forintba kerül.

A 42 méter magasra tervezett torony törzse elkészült, a törzs 38 méter magas, ez tartja a kéregpaneleket, amelyből a víztartó kelyhet alakítják ki. Ebben háromezer köbméter, azaz hárommillió liter víz lesz.

A Fővárosi Vízművek szóvivője közölte: az építmény 2007 második felére készül el, ősszel már átadhatják az ivóvíz-szolgáltatásnak.

A víztorony építésére a kiviteli tenderben még 600 milliós költségkeret szerepelt, a közben eltelt öt év alatt azonban mintegy másfélszeresére nőttek a költségek - tette hozzá Lévai Zsuzsanna.

A szóvivő szerint a torony megépítésénél az ivóvíz-biztonság, és nem a megtérülés volt a fő szempont, ugyanakkor sokkal gazdaságosabb működést tesz lehetővé, az olcsóbb éjszakai árammal tölthetik fel a tornyot, és ebből fedezik a nappali fogyasztást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
35 éves a magyar Suzuki: Esztergomból a világpiacra

35 éves a magyar Suzuki: Esztergomból a világpiacra

Idén 35 éves a Magyar Suzuki, amelynek esztergomi gyára nemcsak egy vállalat sikertörténete, hanem a rendszerváltás utáni személyautó gyártás újjáépítésének egyik meghatározó fejezete is. Az évforduló apropóján Krisztián Róberttel, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk arról, miért éppen Magyarországra és Esztergomba került a Suzuki európai gyártóbázisa.  Beszélgetésünkben szóba kerültek az indulás legnagyobb kihívásai, a gyártás felfuttatásának tanulságai, valamint az, hogyan változott a vállalat szerepe a cégcsoporton belül. Kitértünk arra is, miként formálják a piacot a vevői elvárások, a szabályozás, a digitalizáció, a robotika és az európai autóipari verseny. Emellett arról is beszélgettünk, milyen jövőképet lát a Magyar Suzuki a hibrid–elektromos átmenetben, és hogyan készül egy európai gyár a mindennél erősebb piaci kihívásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×