Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.92
bux:
145155.04
2026. november 2. hétfő Achilles

Influenza nélkül lassabban fogy a magyar

Lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme az év első kilenc hónapjában; a születések száma lassan, de folyamatosan emelkedett, a halálozásoké jelentős mértékben csökkent az elmúlt évhez viszonyítva. A népesség becsült lélekszáma szeptember végén 10 millió 68 ezer volt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006 első kilenc hónapjában csaknem 75 ezer gyermek született, mintegy 97 500 ember hunyt el, és valamivel több mint 37 ezer házasságkötés történt.

A szakértők megállapították, hogy a tavaszi influenzajárvány elmaradása jelentősen csökkentette a halálozások számát, a hirtelen beköszönő hőség miatt viszont júniusban és júliusban 760-an haltak meg.

Ennek ellenére kilenc hónap alatt a halálozás jelentős mértékben, négy százalékkal visszaesett.

Címlapról ajánljuk

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×