Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Tömegverekedés egy büki búcsúban

Egy ember súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült, amikor tömegverekedés tört ki a Vas megyei Bükön vasárnap egy búcsúban - közölte a rendőrség.

"Több mint harminc ember verekedett össze, miután helyi fiatalok szóváltásba keveredtek a búcsúban résztvevő árusokkal és egy éjszakai bár alkalmazottaival" - mondta Szalai Ferenc őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Tájékoztatása szerint a botrány a céllövöldénél kezdődött: három helybeli ittas fiatal belekötött a céllövöldésbe, akinek segítségére sietett a vurstli néhány árusa, majd a környékbeli éjszakai bár több alkalmazottja. Közben a büki fiatalok tábora is bővült, így mire a rendőrök a helyszínre érkeztek már 30-35 ember csépelte egymást, minden, a keze ügyébe akadó tárggyal.

"A garázdálkodók kezdték szétszedni a búcsú kellékeit, betörték egy teherautó szélvédőjét, lakókocsikat rongáltak meg" - tette hozzá a sajtóreferens.

Szalai Ferenc elmondta: a verekedők egy csoportja a büki mentőállomás épületébe menekült, ellenfeleik azonban oda is követték őket, a mentőállomáson is folytatódott a verekedés, törtek-zúztak.

A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen tettesek ellen. A mentők a sérülteket kórházba vitték.

Címlapról ajánljuk
Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.

A klímaváltozás áldozata lett egy alpesi sípálya

Örökre bezárt egy svájci sípálya, mert már télen is túl nagy a meleg és nincs elég hó a gazdaságos működtetéséhez. A klímaváltozás hatalmas kihívás a síterepeknek, amelyek számos innovatív megoldással kénytelenek felvenni a harcot ellene – mondta az InfoRádiónak Wesselényi Andrea, a síelők.hu főszerkesztője.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Újabb orosz-amerikai béketárgyalás jön, máris megszegték az ideiglenes tűzszünetet

Újabb orosz-amerikai béketárgyalás jön, máris megszegték az ideiglenes tűzszünetet

Donald Trump bejelentette, hogy Steve Witkoff különleges megbízott és Jared Kushner főtárgyaló Moszkvába, majd Kijevbe utazik, hogy bemutassák a háború lezárására kidolgozott amerikai béketervet. A tárgyalások várhatóan a jövő hét elejéig tartanak. Miközben Ukrajna a tárgyalások idejére ideiglenes tűzszünetet hirdetett és Zelenszkij elnök is megerősítette, hogy tartózkodnak az Oroszország elleni csapásoktól, Moszkva rakétákkal és drónokkal támadta többek között Dnyipropetrovszk megyét, ahol a Kamjanszke elleni csapásban négyen meghaltak és öten megsebesültek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×